TheHungaryTime

Magda Marinko továbbra sem szabadul

2026-02-11 - 11:56

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája szerdán hozott végzésével mellőzte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását – adta hírül az MTI. A fogvatartottat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt ítélte el a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban. Marinkót jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, aki 1996. június 1-je óta tölti büntetésé. Először 2019. márciusában merült fel a feltételes szabadon bocsátás lehetősége, azonban azt a bíróság immár hetedik alkalommal mellőzte. A feltételes szabadságra bocsájtás nem automatikus, hanem egy adható lehetőség, ha a bíró úgy ítéli meg, az elítélt képes a társadalomba visszailleszkedni és a jövőben törvénytisztelő életmódot folytatni. Ilyenkor az elítélt esetleges szabadulása utáni magatartására több tényezőből próbálnak következtetni, így az elítélt jutalmazási-fegyelmi helyzetéből, személyiségéből és az elkövetett bűncselekményekhez való viszonyulásából. A Szegedi Fegyház és Börtön, közismert nevén "Csillagbörtön". Forrás: Büntetés-végrehajtás Szeged Facebook-oldala Kevés a jó magaviselet, más is kellene a szabadon bocsájtáshoz Magda Marinko hiába tanúsít hosszú évek óta problémamentes magatartást a szegedi fegyházban, más tényezők a szabadulása ellen szólnak: kommunikációja csupán néhány személyre korlátozódik, egyéb személyekkel, így az eljáró bíróval, ügyésszel és saját védőjével nem hajlandó kommunikálni; nem nyilatkozott terveiről szabadulása esetére; és arról sem beszélt, hogy az elkövetett bűncselekményekhez hogyan viszonyul, azokat megbánta-e. A fentieket összegezve továbbra sem lehet arra következtetni, hogy az elítélét szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy év elteltével ismételten meg kell vizsgálni. A bíróság végzése nem jogerős, azzal szemben az elítélt védője fellebbezést jelentett be. Az elítéltnek nyolc nap áll a rendelkezésére, hogy a végzés kézhezvétele után erről nyilatkozzon, ugyanis a meghallgatásról önszántából távozott, a végzés kihirdetését nem várta meg. Hidegvérű gyilkosságokért ítélték el A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el, ám a legtöbben a szegedi Z. Nagy cukrászcsalád kiirtásával kapcsolatban emlékeznek rá. Ezzel a bűnténnyel kapcsolatban is megvádolták, ám a Fővárosi Bíróság, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság végül nem találta bizonyíthatónak a bűnösségét. Szerbiában a bíróság a férfit távollétében halálbüntetéssel sújtotta, a Vajdaságban elkövetett bűncselekményei miatt, mely ítéletet a halálbüntetés eltörlése után 40 év szabadságvesztésre változtattak át. 1996-ban, Magda Marinko elítélésekor még nem volt lehetőség a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetésének kiszabására, így az akkor legszigorúbb életfogytiglani szabadságvesztést kapta. Az elítéltet először Sátoraljaújhelyen, majd Sopronkőhidán tartották fogva, ezt követően került a Szegedi Fegyház és Börtön fegyház fokozatú épületébe, ahol jelenleg is őrzik. A szerb gyilkosról tavaly A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete címmel háromrészes sorozat jelent meg az RTL+ Premiumon. —

Share this post: