Másodszorra már motorost gázolt a balesetek után lelépő mazdás – megrázó videó
2026-02-23 - 09:23
Két balesetet is okozott, de mindkettő után lazán továbbhajtott egy Mazdát vezető autós Székesfehérváron. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bejelentő azt mondta, hogy az előző nap nekihajtott egy Mazdás, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. Egy szemtanú azonban feljegyezte a forgalmi rendszámát, ami alapján el lehetett indulni. A kamerafelvételek elemzése során kiderült, hogy a Mazdás nem sokkal korábban egy segédmotorost is elsodort, aki elesett, és akkor is lelépett a helyszínről. Ezután nem sokkal a segédmotoros kerékpár vezetője is jelentkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, mivel aznapi kórházi ellátását követően feljelentést akart tenni, így hamar kiderült a motoros kiléte. A rendőrök épp a feltételezett elkövető munkahelyére mentek, amikor egy kereszteződésnél meglátták az épp velük szemben haladó autót. Szonda Megállítását követően intézkedtek a 28 éves férfival szemben, majd az elektromos alkoholteszter használata után megállapították, hogy részegen vezette a járművet. Előző napi cselekményei és ittas vezetése miatt a sofőrt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Szabálysértési eljárást, valamint járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást kezdeményeztek ellene. Kihallgatásán azt mondta, hogy a baleset napján és aznap is töményt fogyasztott, majd közvetlen utána vezetett.