Más ligában játszik: Johannes Klaebo a nyolcadik olimpiai aranyát nyerte
2026-02-13 - 11:56
A norvég Johannes Hösflot Klaebo történelmi menetelése folytatódik: megnyerte a sífutók 10 kilométeres, egyéni indításos versenyét is, így idén három, összességében pedig nyolc olimpiai bajnoki címnél jár. Utóbbival utolérte az örökrangsor élén Marit Björgent és Ole Einar Björndalent, és még meg is előzheti őket idén, azaz minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává válhat. A péntek egyik legjobban várt versenyszáma volt a sífutóké, ugyanis a Teseróban már két aranyérmet begyűjtő Klaebo korábban még nem nyert az egyéni indításosban az olimpián. Ráadásul rajta kívül három másik norvég is győzelmi esélyekkel vágott neki a 10 kilométeres távnak, különösen Einar Hedegart. Klaebo a táv első 1,8 kilométerét még nem tolta meg annyira, de aztán fokozatosan egyre jobb szektoridőket produkált. Aztán kicsit kiengedett, úgy tűnt, ezen elmehet az aranyérem, de ellképesztő energiákat mozgósított a legvégén, 4,9 másodpercet adott az addig vezető Mathis Desloges-nak. Hedegartot kellett figyelni, aki a táv nagy részében jobb időt ment Kalebónál, a végére azonban elkészült az erejével, végül 14 másodperces hátránnyal ért be a célba (20:36.2 volt Klaebo győztes ideje), övé lett a bronz. Harald Östberg Amundsen a negyedik, Martin Löwström Nyenget ötödik helyen végzett. A 29 éves Klaebo a tavalyi világbajnokságon megcsinálta a söprést, azaz hatból hat számot megnyert. Idén, az olimpián háromból háromnál jár, és előzetesen ez a táv tűnt annak, amiben meg lehet fogni. A nyolc olimpiai bajnoki címe mellett van egy ezüstje és egy bronza is. Kapcsolódó Izrael első sífutó olimpikonja magyar: „Remélem, az én történetem arra sarkallja az embereket, hogy sosem késő elkezdeni” 2018-ban esett annyi hó, hogy kipróbálja a sífutást a Normafán, majd annyira megszerette, hogy elhatározta: kijut az olimpiára. Dr. Kertész Mihály azóta maga finanszírozza a sportkarrierjét – ami az elmúlt nyolc évben körülbelül 50 millió forintjába került –, és megvalósította az álmát.