Máris megvan a téli olimpia első nagy fordítása
2026-02-05 - 11:46
A címvédő olasz duó könnyed sikerrel kezdte meg szereplését a milánói-cortinai téli olimpia curling vegyes páros tornáján, amelynek csütörtöki délelőtti programjában az Egyesült Államok az utolsó két endben fordított Norvégia ellen. A hivatalos megnyitó pénteken lesz, de a curlingesek már szerda óta versenyeznek, igaz, az első hír az volt az eseményről, hogy pár perc után áramszünet volt a csarnokban. Simázott a címvédő hazai csapat, a legutóbbi döntős rosszul kezdett A hazaiak favorit kettőse, Stefania Constantini és Amos Mosaner a szerda esti nyitányon még nem volt érdekelt, csütörtökön pedig a dél-koreai duó ellen lépett jégre és a papírformának megfelelően fölényes, 8-4-es sikert aratott. A vegyes páros szám 2018-ban debütált az olimpián, és a norvég Kristin Skaslien, Magnus Nedregotten kettős akkor bronz-, négy éve pedig ezüstérmet nyert. A skandináv házaspár cortinai kezdése viszont nem épp ideális, ugyanis szerda este a brit egységtől kapott ki 8-6-ra, csütörtökön pedig az amerikai Cory Thiesse, Korey Dropkin pártól szintén 8-6-ra, írja az MTI. Ez utóbbi vereség különösen fájó lehet a norvégok számára, ugyanis két enddel a vége előtt még 6-4-re vezettek és az utolsó, nyolcadik endet úgy bukták el két kővel, hogy ők dobhatták az utolsó követ. Amíg a norvégok két vereséggel kezdtek, addig a legutóbbi játékokon negyedik brit, illetve a svéd csapat két győzelemnél jár, miután szerda estéhez hasonlóan csütörtök délelőtt is nyert. Előbbi az újonc észt, utóbbi a cseh kettős győzte le. Curling, vegyes páros, selejtező Nagy-Britannia – Észtország 10-5 Svédország-Csehország 7-4 Egyesült Államok-Norvégia 8-6 Olaszország-Koreai Köztársaság 8-4 Kapcsolódó Hordágyon vitték el a téli olimpiára készülő hódeszkást Edzés közben esett óriásit.