Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
2026-03-18 - 11:12
A balatonkornyeke.hu oldal kiadója, a Like Company beperelte a Google-t (annak magyarországi képviselőjén keresztül), amiért a vállalat hozzájárulás és ellenérték nélkül használta fel a kiadó cikkeit a Gemini mesterséges intelligencia betanítására, illetve a chatbot felhasználók által feltett kérdéseire adott válaszaiban – írja a Portfolio. A magyar bíróság előzetes döntéshozatal céljából az Európai Unió Bíróságához fordult a vonatkozó európai irányelvek értelmezése érdekében, és a szóbeli tárgyalásra március 10-én már sor is került. Miért perelnek? A mesterséges intelligencia egyik fajtájaként ismert nagy nyelvi modellek (LLM-ek) hatalmas mennyiségű szöveg elemzése alapján „tanulják meg”, hogy egy kérdésre milyen választ adjanak. Ehhez felhasználják a világhálón nyilvánosságra hozott szövegeket is. A Portfolio cikke itt megjegyzi, amíg az viszonylag egyértelmű, hogy egy másik weboldal milyen feltételek között használhatja fel ezeket az információkat, a mesterséges intelligencia felhasználási módjának értelmezése még várat magára. A Google képviselője Dr. Szűcs szerint a betanításhoz felhasznált szöveg szavait először átalakítják tokenekké és a köztük lévő kapcsolatot leíró relációkká, és ezekből jön létre az a többmilliárd paraméter, amely meghatározza, hogy a chatbot milyen választ ad a felhasználók által kérdéseire. A válasz a korábban említett paraméterek által meghatározott módon, valószínűségi alapon helyezi egymás után a szavakat, ami a Google értelmezése szerint azt jelenti, hogy a felhasznált szöveg nem befolyásolja közvetlenül az adott választ. Az ügyben eljáró bíró kérdésére adott válaszból ugyanakkor kiderült, hogy ennek ellenére előfordulhat, hogy a válaszban az tanuláshoz felhazsnált cikkek eredeti szöveg jelenik meg. A Google ügyvédje szerint ennek valószínűsége csekély, és a cégnek nincs eszköze arra, hogy ezt megakadályozza. A per központi kérdése, hogy az MI általi szövegfelhasználás – a betanítástól a válaszadásig – sérti-e a kiadók szerzői jogait, illetve alkalmazható-e rá a tudományos célú szövegbányászatra vonatkozó kivétel, ha az végső soron üzleti célokat szolgál. Miért fontos ez a per? Miután a per tétje nagy, nemcsak Magyarország, de másik öt tagállam és az Európai Bizottság is beavatkozott az eljárásba, élve jogukkal, hogy saját véleményüket előadják a bíróságnak. Bár a megközelítések némileg különböztek, de alapvetően a kiadó jogait ismerték el. A főtanácsnok véleménye az ügyben várhatóan csak 2025 szeptemberében születik meg, ugyanakkor ettől a véleményétől a bíróság eltérhet, és az ítélet meghatározhatja az egész európai sajtóipar és a különböző mesterséges intelligenciát fejlesztő technológiai cégek jövőbeni viszonyát. Kapcsolódó Elszabadult a mesterséges intelligencia, nekiállt kriptót bányászni és csempészni A kódolási feladatok segítésére tanított MI ügynök elkezdte a saját útját járni.