TheHungaryTime

Lindsey Vonn elárulta, hogy egy műtét az amputációtól mentette meg

2026-02-23 - 16:44

Legalább egy évbe telik, míg minden csont meggyógyul Lindsey Vonn sérült lábában. A téli olimpián megsérült alpesi síző elárulta, az amputáció veszélye is fennállt. Újabb bejegyzéssel jelentkezett Vonn, amiben bejelentette, hogy közel két hét után már olyan állapotban van, hogy elhagyhatta a kórházat – egyelőre még nem otthonában gyógyul, hanem egy hotelbe költözött be. Azt is elárulta, hogy néhány hétig még kerekesszékkel kell közlekednie, utána válthat mankókra, de a csontjai teljes gyógyulása egy évbe telik majd – és csak utána tudnak foglalkozni a térdével, amiben elszakadtak a szalagok. Már többször műtötték Az amerikai alpesi síző a női lesiklók versenyén akadt bele karjával az egyik kapuba, ugratás közben elveszítette az egyensúlyát és hatalmasat esett, hosszú percekig ápolták, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. A 41 éves Vonn, aki térdszalagszakadása után bő egy héttel állt rajthoz az olimpián, többszörös sípcsonttörést szenvedett, többször is meg kellett operálni, és a videóban elárulta, a jobb bokája is eltört és ennél is komolyabb volt a sérülése, ugyanis a baleset okozta trauma kompartment szindrómát okozott a lábában, amely során a vérzés vagy duzzanat miatt túlzott nyomás alakul ki az izom belsejében. A magas nyomás korlátozza a véráramlást, és ha nem kezelik gyorsan, maradandó károsodáshoz vezethet. Ezen a ponton köszönetet mondott dr. Tom Hackettnek, hogy fasciotómiát alkalmazva megmentette a lábát. Az ortopéd sebész azért volt ott Cortinában, hogy felügyelje a térdszalagszakadása után versenyző Vonnt. Dr. Tom Hackett megmentette a lábamat attól, hogy amputálni kelljen. Felhasította, hagyta lélegezni és megmentett. Ha nem hozom magammal és nem lett volna itt, akkor nem tudta volna megmenteni a lábamat. Szerencsésnek érzem magam és nagyon hálás vagyok neki – mondta a videóban Vonn. Azért kellett ilyen sokáig kórházban lennie, mert rengeteg vért veszített a műtétek során. Elérzékenyülve mondta, hogy rendkívüli fájdalmakat élt át, és nem így akarta befejezni az olimpiát. Hosszú út áll előttem, de el fogom érni a célt – mondta Vonn, aki azt bánta volna meg, ha nem próbálja meg a versenyzést. Kapcsolódó Lindsey Vonn olyan képet posztolt, hogy a Terminátor is elszégyellné magát „Most már tényleg bionikus vagyok” – jegyezte meg újabb hatórás műtétjét követően.

Share this post: