Letartóztatták Shia LaBeouföt
2026-02-17 - 16:04
Nemrég a TMZ számolt be arról, hogy Shia LaBeouf kedd éjjel verekedésbe keveredett a New Orleans-i Mardi Gras karneválon. A portál értesülései szerint a színészt a személyzet kísérte ki egy bárból, mielőtt fizikai összetűzésre került volna sor. A lap közzétett egy felvételt is, melyen LaBeouf épp mentősökkel beszélget. A bírósági jegyzőkönyvek szerint a színészt letartóztatták, és két váddal kell szembenéznie egyszerű testi sértésért. Nem ez az első rendőrségi ügye Mint ismeretes, a Transformers sztárjának korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal. 2017-ben példái Savannah-ban, Georgia államban tartóztatták le a közrend megzavarása és nyilvános részegség miatt, majd bírósági határozat alapján rehabilitációra küldték. Öt évvel ezelőtt beperelte a volt párja A színészt 2020-ban beperelte az exe, FKA Twigs, aki azt állította, LaBeouf a kapcsolatuk ideje alatt, 2018 és 2019 között fizikailag, szexuálisan és lelkileg is bántalmazta, egyebek közt megpróbálta megfojtani, emellett azt is kijelentette, hogy a sztár szándékosan fertőzte meg őt egy nemi betegséggel. Az énekesnő 10 millió dolláros kártérítést követelt. LaBeouf tagadta a vádakat, azt állítva, hogy a nagy részük nem történt meg, hozzátéve, hogy alkoholizmusa és poszttraumásstressz-szindrómája miatt valóban abuzív volt a környezetével. Két hónappal később a színész felfüggesztette karrierjét és egy intézetbe vonult, ám azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen jellegű kezelésen vett részt. Az egykori pár végül peren kívül egyezett meg tavaly júliusban: Kapcsolódó Peren kívül zárult Shia LaBeouf és FKA Twigs bántalmazási ügye A részleteket nem hozták nyilvánosságra.