Leragasztotta a síró gyermek száját a bölcsődei nevelő, most vádat emeltek ellene
2026-02-13 - 07:16
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnő ellen, aki két kisgyermeket is bántalmazott – közölték pénteken. A vádirat szerint a nő – aki egy Érd környéki településen él – egy Pest vármegyei bölcsődében dolgozott kisgyermeknevelőként, ami közfeladatot ellátó személynek minősülő munkakör. 2023 novemberében az alvásból ébredező gyermekek között az egyik kisfiú hangoskodni kezdett. A vádlott ekkor odament hozzá, és körülbelül egy méterről egy babbal kitömött játékot hajított a gyerek felé. A játék a kisfiú szeme alatti részt találta el, ezért az arcához kapott; a dobás könnyű sérülést okozott neki. Leragasztotta egy kislány orrát és száját Ugyanebben a hónapban a vádlott csoportjába járt egy beszoktatás alatt álló, sokat síró kislány. Egy alkalommal a nő odalépett a síró gyermekhez, majd egy széles celluxszal leragasztotta a száját és az orrát. Miután kolléganője figyelmeztette, a nevelőnő eltávolította a ragasztót, de nem sokkal később ismét beragasztotta vele a kislány orrát és száját. Ezzel súlyosan megszegte a kisgyermekgondozói feladatköréből fakadó kötelességét, és veszélyeztette a gyermek érzelmi fejlődését. Az ügyészség a nőt kiskorú veszélyeztetésével, minősített könnyű testi sértéssel, valamint közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással vádolja. A vádlott bűnösségéről az Érdi Járásbíróság hoz majd döntést.