Leó pápa az egész emberiség szégyenének nevezte a háborúkat
2026-03-22 - 13:51
Az egész emberiség szégyene és kiáltás Istenhez a háborúk okozta halál és fájdalom – jelentette ki XIV. Leó pápa a római Szent Péter téren vasárnap elmondott beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy továbbra is döbbenten figyeli a Közel-Keleten és a világ más részein pusztító háborúkat. Nem hallgathatunk ilyen sok ember szenvedése, konfliktusok ártatlan áldozatai láttán. A nekik okozott sebek az egész emberiség sebei – mondta a pápa. „Emiatt hangsúlyosan ismét arra kérek mindenkit, hogy legyen állhatatos az imádságban, hogy vége legyen az ellenségeskedésnek, és hogy fáradozzon az őszinte párbeszéden és minden ember méltóságának tiszteletén alapuló béke megteremtésén” – tette hozzá. Az egyházfő egy hónappal ezelőtt Sulyok Tamás köztársasági elnököt fogadta: Kapcsolódó Madonna-szobrot vitt XIV. Leó pápának Sulyok Tamás, és meg is hívta Magyarországra Ez volt a köztársasági elnök és a katolikus egyházfő második találkozója. És a pápa ezúttal magánkihallgatáson is fogadta a Vatikánba látogató államfőt.