TheHungaryTime

Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók

2026-03-19 - 16:31

Cikkünk frissül... Laponyi Zsolt csütörtökön adott interjút a Partizánnak. Mint ismert, ő volt a rendőrség egyik ismert arca, aki tavaly nyílt levélben jelezte: nem járul hozzá, hogy a róla készült fotókat Rétvári Bence KDNP-s államtitkár politikai kommunikációra használja. A bejegyzése után a karrierje megtorpant, fegyelmi eljárás indult ellene, majd néhány nappal ezelőtt azonnali hatállyal benyújtotta lemondását a rendőrségnél. „Rendszert akartam vinni az életembe” Az interjúban felidézte, hogy korábban vendéglátásban dolgozott, majd egy szakítás után azért jelentkezett a rendőrséghez, mert rendszert akart vinni az életébe, és olyan helyzetekben szeretett volna segíteni, amelyektől mások inkább menekülnek. A kezdetektől vezetői szerepet kapott, már az első napján. Arról is beszélt, hogy több mint két és fél évet várt egy műanyag szolgálati igazolványra, mert azt mondták neki, nincs rá pénz. A seriffprogramot nagyon hasznosnak és szakmailag értékesnek tartja, ugyanakkor szerinte a rendszer a létszámhiány elfedésének eszköze is. Hálás a program által nyújtott képzésért, és úgy érzi, meghatározó arca lett a rendőrség kommunikációjának. Kiemelte: a szabályzat egyértelműen tiltja, hogy rendőri fotókat politikai célokra használjanak fel, ő pedig már a kezdetekkor jelezte, hogy nem szeretne politikai szerepvállalásba keveredni. Ígéretet is kapott erre, ám az ezt adó felettese időközben leszerelt, mielőtt a róla készült kép felkerült több politikus oldalára. Ezért akart részt venni a rendőrség kommunikációjában Elmondása szerint 2024. április 24-én, a rendőrség napján szembesült azzal, hogy fotója megjelent több felületen. Először az ORFK kommunikációján keresztül próbálta tisztázni az ügyet, ahol azt a választ kapta, hogy a minisztérium saját hatáskörben járt el – ő viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a fotó a rendőrség tulajdona. Ezután megpróbált személyesen írni a politikusnak, de végül úgy döntött, nyílt levélben reagál. Laponyi szerint a rendőrség kommunikációs munkáját két céllal vállalta: a testület becsületének helyreállítása és a rendőrökbe vetett bizalom növelése érdekében. Ugyanakkor nem akart pártpolitikai szereplővé válni. Úgy fogalmazott, a rendőröknek nap mint nap olyan előítéletekkel és megjegyzésekkel kell szembenézniük, amelyeket kötelességük eltűrni. Napi szinten találkozunk azzal, hogy a végletekig felhergelt magyar társadalom, akinek nyilvánvalóan nem a szíve csücske a rendőrség, olyan jellegű előítélettel van irányunkba, és olyan megjegyzéseket alkalmaznak ránk, amiket nekünk tűrnünk kell, de borzasztó. Bújtatott szankciók, kvóták a bírságolásban A nyílt levele után bizonyos megjelenésekről indoklás nélkül levették. Egy kommunikációs vezető csak annyit írt neki: „ez nem biztos, hogy így jó lesz”. Másnap közölték vele, hogy nem forgathat tovább a Rendőr Lettem sorozat stábjával, majd a médiamegjelenéseit is felfüggesztették. Egy tervezett szakmai előadását is lemondták, ami szerinte különösen visszás volt, mert olyan témáról beszélt volna, amely a kollégái biztonságát segíti. Fegyelmit is kapott, bár előzetesen nem jelezték neki, csak az ügyfélkapun értesült róla. Szerinte nem volt indokolt, de elfogadta a döntést, mert nem akart a rendőrséggel szembemenni – hangsúlyozta, hogy neki nem a szervezettel, hanem egy politikai szereplővel volt vitája. Úgy tudja, a politikus nem beszélt a feletteseivel az ügyről. A fegyelmit szóbeli figyelmeztetéssel zárták, szankció nélkül, mégis kizárták a seriffprogramból, amelynek feltételei utólag változtak meg. Szerinte a „bújtatott szankciók” – amikor valakit nem közvetlenül, hanem háttérben tartott intézkedésekkel lehetetlenítik el – mindennapos gyakorlatnak számítanak. Az ügy után visszahelyezték a III. kerületi állományba, majd ügyvédje segítségével beadta az azonnali felmondását. A dokumentumban megemlítette: felettesei korábban nem akarták elszámolni a túlóráit „az ismert előéletére tekintettel”, és arra is utasították őket egy közúti ellenőrzésnél, hogy bizonyos számú bírságot szabjanak ki a kívánt eredmények eléréséhez. Körbeírta azt is, hogy indirekt módon, a rendőrségi társas viszonyokon belül nagyon nyíltan érzékeltetett (de nem kimondott) elvárás volt az, hogy milyen kvótákat kell teljesíteni a bírságolásokkal kapcsolatban. Beszélt arról, hogy többször érzékelte, hogy gondok vannak a higiéniával és a takarítással a rendőrségi zuhanyzókban és a wc-kben, de nem vette észre, hogy amióta többet bírságolnak, azóta többet költenének takarításra.

Share this post: