Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
2026-03-20 - 09:51
Pablót még 2025 decemberében találta meg a készenléti rendőrség egy tiszafüredi lakóház apró melléképületben, ahol méltatlan körülmények között tartották, lakhelyére még természetes fény sem igazán jutott be. Pablo a Fővárosi Állat- és Növénykertben – galéria. 8 fotó Nem sokkal később a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásába került, azonban már akkor tudni lehetett, hogy a gyorsan növekedő tigris nem maradhat ott néhány hónapnál tovább, ugyanis nem tudták volna hol elhelyezni felnőttkorában. A Veresegyházi Medveotthon azonban képes volt helyet biztosítani neki, így március 17-én a fiatal ragadozó átkerült ode, és várhatóan egész életében ott is maradhat. Amint a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményéből kiderül, Pablo átköltöztetése gond nélkül zajlott, tréningjének köszönhetően altatás nélkül, behívással sétált a ládába, így a lehető legkevesebb stresszt jelentette számára az utazás. Az állat először egy belső kifutóba került, ahol a látogatók szeme elől rejtve pihenhette ki a költözés fáradalmait. Március 20-ától azonban már végleges kifutójában láthatják az érdeklődők. Pablo az új és végleges otthonában – galéria. 9 fotó Illegális kereskedők szakíthatták el az anyjától Pablót Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója korábban lapunknak nyilatkozva elárulta, hogy Pablót mindössze 2-3 hónapos korában szakíthatták el az anyjától, pedig a természetben legkorábban csak 1,5-2 évesen hagyja el egy tigris a családi köteléket. A szakértő arról is elmondta véleményét, hogy honnan, milyen úton kerülhetett a kölyök Magyarországra, erről ide kattintva érhetők el további részletek. Sós Endre kiemelte azt is, hogy a tigrisek és más vadállatok semmilyen körülmények között nem valók lakásba, lakóházba, hiszen akkor sem szelidíthetők meg, ha egészen születésük óta emberhez vannak szoktatva. Az ilyen ragadozók tartása életveszélyes az emberre és az állatra nézve egyaránt. Kapcsolódó Gyermekeikként nevelik a csimpánzokat ezek a nők A Csimpánzok Hollywoodban egyszerre izgalmas krimi, szívszorító dráma és vérfagyasztó horror, egyes jelenetei pedig annyira sokkolóak és szürreálisak, hogy néha nehéz elhinni: mindez tényleg megtörtént.