TheHungaryTime

Kutatók: a Békemenet csúcsán 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Menet csúcsán 162 ezren Magyart

2026-03-18 - 07:21

A fideszes Békemeneten 58 ezer, a Tisza Párt Nemzeti Menetén 162 ezer ember hallgathatta Orbán Viktort, illetve Magyar Pétert a beszédeik 10. percében – összesítette a Szabó Andrea szociológus, politikatudós által vezetett Tömegbecslő Kutatás 2026 elnevezésű tudományos projekt. A készítők a fenti eredmény értelmezéséhez kiemelten figyelembe ajánlják a projekt tudományos módszertanát. A tömegbecsléshez az adatfelvételt végző 56 fős, hallgatói önkéntesekből álló csoport mellett felállítottak egy fesztivál- és koncertszervezőkből, geofizikusokból, szoftveres, adatelemző szakemberekből, korábbi demonstrációk szervezésében részt vevő, illetve politikai elemzőkből álló projektcsapatot. A nemzetközi legjobb gyakorlatokat felhasználva kidolgoztak egy új mérési, becslési módszertant, amelyet Magyarországon korábban nem alkalmaztak – írták az eredményt közlő dokumentumban. A rétegzett mintavételi eljárás során a Békemenetet és a Nemzeti Menetet sűrűség alapján négy csoportra oszották: nagyon sűrű tömeg, ahol szinte lehetetlen beljebb haladni (3 fő/m2 felett), sűrű tömeg (2-3 fő között/m2), ritkább tömeg (1-2 fő között/m2), a tömeg széle, a perem (1 fő/m2 alatt). Minden zónában legalább 1-3 mintavételi pontra kerültek beosztásra a kétfős adatfelvevő csapatok, akik előre meghatározott időpontokban, 3 méter hosszú szelfibotok segítségével 4 fényképet készítettek a körülöttük álló tömegről és egy résztvevő-megfigyelő naplót töltöttek ki, amelyben egy 4×4 méteres területen megszámolták a tömeg sűrűségét, és jellemezték a tömeget. Mintavételi időpontok Az adatfelvevő csapatok által készített képek időpontjai a következők voltak: Az első tényleges szereplő megjelenése a színpadon T – a főszónok, Orbán és Magyar megjelenése a színpadon, T+10 perc – csúcspont, a tényleges becslés T+20 perc – ellenőrző mérés A fényképeket beküldték a tömegbecslési projekt Operatív Törzséhez, ahol 5 hallgató egy vezető irányítása mellett feldolgozta a beküldött fotókat. A vezető irányította a csapatok mozgását, és technikai támogatást nyújtott. Sűrűségi zónák és csapatbeosztások A projektcsapat a mérések alapján a Békemeneten 12, a nagyobb területet lefedő Nemzeti Meneten 17 sűrűségi zónát azonosított, melyek vázlatos térképét mellékelték az eredményt bemutató dokumentumban. A politikai rendezvények előtt mindkettő helyszínét bejárták. A színpadok méretét, az ott lévő terep tárgyakat (építési terület, virágágyás, bódék) rögzítették, ami miatt a bruttó és nettó terület 2m számítása jelentősen eltérhet egymástól. A kalkulációhoz használt nettó terület mindkét rendezvénynél azonos arányban további kisebb korrekcióra került a csak rendezvény idején ott lévő a területet csökkentő elemek miatt.

Share this post: