TheHungaryTime

Kizárták a téli olimpiáról az ukrán szkeletonost, aki a háborúban elesett honfitársaira emlékezett a sisakjával

2026-02-12 - 09:06

A Guardian az AP hírügynöksére hivatkozva azt írja, hogy Kirsty Coventry, a NOB elnöke a csütörtöki első futam előtt a pályánál várta Heraszkevicset, és kettesben beszélgettek az ügyről. Bár a NOB kompromisszumos megoldásként azt ajánlotta a tavalyi vébén negyedik Heraszkevicsnek, hogy versenyezzen fekete karszalagban, ő ragaszkodott hozzá, hogy azt a sisakot viselje, amelyen az oroszok ellen vívott háborúban elhunyt ukrán sportolók arcképe látható. Ürességet érez A NOB tiltja a politikai állásfoglalást a játékokon, Heraszkevics viszont végig azt hangsúlyozta, hogy ez megemlékezés, majd a kizárása után bejelentete, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul. „Nehéz most bármit is mondani, ürességet érzek” – tette hozzá az ukrán sportoló, akinek az akkreditációját is elvették. A női versenyt 2014-ben és 2018-ban is megnyerő, jelenleg szakkommentátorként dolgozó Lizzy Yarnold úgy fogalmazott, rossz döntés született, és a NOB tartozik egy bocsánatkéréssel Heraszkevicsnek.

Share this post: