„Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
2026-02-27 - 12:24
Múlt hónapban lett 65 éves Galambos Lajos. A mulatós sztár a Blikknek mesélt arról nemrég, hogy bár nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hányadik születésnapját ünnepelte legutóbb a gyermekei körében, amikor február közepén megkapta a bankjától a nyugdíjáról szóló üzenetet, elérzékenyült. Úgy voltam vele, hogy 65. születésnap, rendben, letudva ez is, mint a korábbiak. Azonban amikor a nyugdíjfolyósítótól megkaptam az első utalást, nem tagadom: kissé megkönnyeztem. Belül egyáltalán nem érzem magam nyugdíjasnak. Ugyanúgy járok fellépni, csinálom a ház körüli dolgokat, építkezem a tavunknál, szervezem a Dáridót, mintha mondjuk a negyvenes éveimben járnék. Korábban voltak egészségügyi problémáim, amik nem múltak el nyomtalanul, de nem panaszkodom, próbálok élni és élvezni az életet – mondta a lapnak a trombitás, aki azt is elárulta, pontosan megkora összeget kap. Csaknem fillérre pontosan kétszázezer forint lett a nyugdíjam. Hogy sok vagy kevés, nem foglalkozom vele. Nem akarok szenteskedni vagy képmutató lenni, de mindenki tudja, hogy nem ebből a nyugdíjból fogok élni hónapról-hónapra. Fellépni járok, vannak befektetéseim, ingatlanjaim, tévéműsorokat tervezek, vagyis jól élek, ez a nyugdíj ezen nem fog változtatni. Nem akarok érzéketlennek tűnni, tudom, hogy sokan örülnének ekkora nyugdíjnak, de nekem ennyit számoltak, nem tehetek róla – tette hozzá Galambos, aki világ életében egyéni vállalkozóként tevékenykedett. Szakított fiatal barátnőjével A zenész nemrég elárulta, hogy egy ideje egyedül van, szakítottak ugyanis korábbi párjával. Elmondása szerint „veszteséggel és érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból: Kapcsolódó Galambos Lajos szakított fiatal barátnőjével: „veszteséggel, érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból Nyitott egy új kapcsolatra, de csak valami komoly dolgot szeretne.