TheHungaryTime

Kispadra került Magyarország a régióban a német gazdasági minisztérium jelentése szerint

2026-02-27 - 10:14

A Német Gazdasági Minisztérium Keleti Bizottsága elemezte a külkereskedelem tavalyi eredményeit a vezető EU-s gazdaság és a régiónk, illetve Közép-Ázsia országai között. A szaktárca összességében nagyon elégedett főként a Közép- és Kelet-Európával bonyolított kereskedelmi ügyletek kapcsán, mivel a forgalmi adatok átlag feletti növekedésről szólnak több piacon. Különösen Lengyelországgal jegyeznek gyümölcsöző együttműködéseket, amely felvevőpiacként már megelőzi Kínát vagy az olaszokat is. Tavaly a kereskedelem volumene a Német Keleti Üzleti Szövetség 29 célországával 3,4 százalékkal több mint 550 milliárd euróra nőtt, ami kissé meghaladja a német külkereskedelem teljes növekedését (+2,4 százalék) – idézi a portál a statisztikai hivatal friss jelentését a Berliner Zeitung nyomán. A teljes német export közel ötöde a régiónkban talál biztos piacra: például csak a lengyelekhez és a csehekhez irányuló kivitel mintegy 9 milliárd euróval nőtt tavaly, ezt követte a bővülésben Szlovénia, Románia és Horvátország. „Magyarországgal problémák vannak” Miközben sorolták a bővülő együttműködéseket, arra is kitértek: Magyarországgal az együttműködés kevésbé sikeres. Ennek a minisztérium szerint az az oka, hogy a stratégiai ágazatokba, például a telekommunikációba, a banki szektorba, a kiskereskedelembe és az építőanyag-iparba történő befektetések biztonsága „veszélybe került” a külföldi vállalatok számára. A számok sem alakultak biztatóan: szemben a szomszédok sikereivel, a Magyarországra irányuló német export 1,6 milliárd euróval, azaz 5 százalékkal csökkent 2025-ben. A szaktárca keleti bizottsága szerint Magyarország „nemzeti bajnokokat” akar építeni, ezért „nehéz partner” lett, és ugyan az elemzők kerülték a pártpolitikai állásfoglalást, azt a reményüket mégis kifejezték, hogy hazánk „visszatér az európai útra” – áll a berlini lap tudósításában.

Share this post: