TheHungaryTime

Kilenc év után újra a Sportarénában koncertezik a Tankcsapda, bemutatkozik az új gitáros is

2026-03-17 - 12:42

2017 tavasza után rövidesen újra önálló koncertet ad a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában – olvasható az MTI hírében, ami hozzáteszi: a március 28-i eseményen mutatják be hivatalosan az új gitárost, Vörös Attilát is. Az estén a tavalyi koncerten színpadra lépő mindegyik gitáros segíti majd a zenekart, a jövőben azonban csak Vörös játszik a tizenhárom év után távozó Sidlovics Gábor helyén. Vörös Attila a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hogy régóta ismeri Lukácsot és Fejest, egy éve pedig már rendszeresen játszik velük együtt. A zenész arról is beszélt, hogy az utóbbi években session zenészként, illetve szólóprojektjében is dolgozott. Legutóbb a Leander Risingban volt zenekari tag, 2010-2011-ben pedig a Nevermore-ral együtt járta a világot. Vörös Attila debütáló koncertjét február végén, Afrikában adta: társaival a kilencezer kilométer hosszú Budapest-Bamako ralin vett részt, és egy marokkói oázisban játszottak együtt. A Tankcsapda tagjai az eseményen bejelentették, hogy az elmúlt időszakban velük dolgozó gitárosokkal egy új stúdiólemezt is összeraktak, ami ősszel fog megjelenni.

Share this post: