TheHungaryTime

Kiderült, Kajdi Csaba miért utasította vissza Horváth Éva jelentkezését a modellügynökségéhez

2026-02-24 - 07:54

A Cyla Call Center hétfői részében Horváth Éva felemlegette, hogy annak idején Kajdi Csaba elküldte őt a modellügynökségétől. Viccesen hozzátette: emiatt még most is meg van sértődve. Kajdi aztán elmondta, ő hogyan emlékszik a történtekre. Behozta az akkori udvarlója, akkor egy tesztfotózást kellett csinálnunk. Majd Évi ugyanígy dobálta a hosszú haját, mint most – majd elindult a merzsdójának (Mercédesének – a szerk.) a riasztója, ami a Kresz Géza utcában fél órán keresztül ordított. Ó, mondom, ezt nem hiszem el. Aztán itt rohangált három emelet között és nyomta a gombot a távirányítón, de hiába, nem történt semmi... – idézi az nlc a modellügynököt, aki más magyarázatot is adott arra, miért nem szerződtette az 1998-as Miss World Hungary szépségverseny győztesét. Egy szépségkirálynőből nem lesz automatikusan modell Akkor nyert mint szépségkirálynő. Csak ugye a szépségkirálynő és a modellbiznisz nem ugyanaz. (...) A szépségkirálynő szépsége az mindig egy ilyen nagyon szép, nagyon közérthető szépség. Tehát nem az a lényeg, hogy a fotón hogyan néz ki, nem az a lényeg, hogy jól sminkelhető, jól alakítható az az arc – hanem, hogy ránézel, és azt mond: olyan szép! – mondta el Kajdi Csaba. Horváth Éva elárulta, az ügynök már akkoriban sem kertelt, amikor visszautasította őt: „Szerintem ezt te ott helyben meg is mondtad nekem pacekba’” – emlékszik vissza a modell.

Share this post: