TheHungaryTime

Kapitány István: A legfelsőbb szinteken tudtak arról, mi történik a gödi gyárban

2026-02-15 - 13:47

Kapitány István, a Tisza gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője is színpadra lépett, aki a gödi ügy kapcsán arról beszélt: ez az egész megmutatja, mi köti össze a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, felelőtlenségét és emberéleteket veszélyeztető hazardírozását. Kapitány szerint a kormány legfelsőbb köreiben tisztában voltak azzal, hogy mi történik a gödi gyárban, hogyan veszélyeztetik a munkásokat és hogyan nem tart be semmilyen rá vonatkozó szabályt a gyár. Kapitány István szerint ez azért is alakulhatott így, mert az utóbbi időszakban a kormány mindent az akkumulátor iparágra tett fel, ráadásul mindezt nem a magyarokra, hanem tömegesen behozott külföldi munkavállalókra alapozta. Ez az elhibázott gazdaságpolitika nem működik, emiatt van válságban a hazai ipar és ahazai gazdaság – jelentette ki a szakember, hangsúlyozva, hogy a Tisza egészen más gazdasági stratégiát fog megvalósítani, és a munkát sem lesznek restek elvégezni. Gazn Ábrahámot, a Tisza gazdasági programjának névadóját hozta példaként, megemlítve, hogy ő nem azért lett sikeres annak idején, mert az akkori miniszterelnök veje vagy gyerekkori barátja lett volna, saját erejéből hozta létre Európa egyik legsikereseb böntödéjét, eközben pedig a munkásairól is gondoskodott. Hasonló attitűd megvalósítására törekszik a Tisza Kapitány elmondása szerint, aki egyúttal egymás mellé tette ezt a hozzáállást azzal, amit a kormány tanúsított a gödi gyár ügyében. Végül beharangozta, hogy a Tisza április 12-e után visszahozza a szakértelmet a magyar kormányzásba.

Share this post: