TheHungaryTime

Közel 6000 munkavállalót bocsát el a Heineken

2026-02-11 - 13:06

Mintegy 7 százalékkal csökkenti dolgozói létszámát a Heineken – írta meg a Bloomberg. A világ egyik legnagyobb, nemzetközi sörgyártója a sör iránti kereslet csökkenésével indokolja a lépést. Az egész iparágat sújtja a visszaeső kereslet, melyet elsősorban az emelkedő árak és a fogyasztók csökkenő alkoholfogyasztási szokása okozzák. A holland sörgyártó emiatt szerdán közölte: világszerte 5 000–6 000 munkahelyet szüntet meg, főként Európában, ahol 87 000 fős globális állománnyal bír. A létszámcsökkentés két év alatt valósul meg egy költségcsökkentési program részeként, a vállalat azonban nem részletezte, mely pozíciókat érinti. A cég idén 2 – 6 százalék közötti működési eredménynövekedést vár, szemben a 2025-ös 4,4 százalékkal, amely az előrejelzett tartomány alsó határát jelentette. A cég az elmúlt hónapban azzal lepte meg a befektetőket, hogy bejelentették: Dolf van den Brink vezérigazgató májusban, hat év után távozik a posztjáról. „Az észak-amerikai és európai fejlett piacokon nagyobb és merészebb innovációra van szükség” – mondta a távozó vezérigazgató, aki azt is hangsúlyozta, hogy a csökkenő sörfogyasztás ellenére az alacsony alkoholtartalmú, illetve alkoholmentes sörök jelentős növekedési potenciállal bírnak. A tervezett leépítéssel kapcsolatban kerestük a Heineken Hungária Zrt-t is, hogy megtudjuk, a hazai leányvállalatot érinti-e az elbocsájtás, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Share this post: