Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
2026-03-18 - 10:03
Rendszerbontó Nagykoncertet szervez a Hősök terére Polgári Ellenállás mozgalom április 10-én. Ami ma a kultúra, holnap az a politika, a történelem pedig arra tanít, hogy a toll erősebb fegyver, mint a kard. A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák, a nyilvánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg – sözgezik le az esemény leírásában. Mint írják, a választást megelőző pénteken sorra hangerőt adnak „az elaljasult hatalommal szemben kritikus” daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora. Puzsér Róbert, a mozgalom egyik alapítója a Telex által szemlézett videóban azt mondta, a nagykoncert célja az, hogy az indulatokat az annak megfelelő dalokkal összecsatornázzák, és ezzel hajtsák meg a politikát. A végső cél pedig az, hogy a választási hajlandóságot növeljék. Azt akarjuk üzenni felfelé és lefelé egyaránt, hogy a következetlenség ideje véget ért, hogy a magyar történelem fordulóponthoz érkezett – tette hozzá. Puzséréknak elmondásuk szerint több mint 30 művész mondott igent a felkérésre; az elképzelés az, hogy minden fellépő egy dalt adjon elő, és az rendszerkritikus legyen, kifejezetten az elmúlt 16 év illiberializmusára állítson merőlegest. Majdnem minden nap jelentenek majd be új fellépőket, eddig a hivatalos line up a következő: Azahriah Ivan and the Parazol Molnár Tamás Co Lee Dé:Nash Kilakikitt Hétköznapi Csalódások (ők az esménynél szervezőként is szerepelnek) Kardos-Horváth János