„Képtelen lennék megszólalni” – Bodrogi Gyula elmondta, mikor temetik Voith Ágit
2026-02-03 - 11:36
Kiderült, mikor és hol tartják Voith Ági temetését, a Jászai Mari-díjas színésznő január végén halt meg 81 éves korában. A részleteket Bodrogi Gyula árulta el, akivel egy ideje nem éltek már együtt, de papíron házastársak maradtak, és szoros barátságot ápoltak Voith Ágival. Február 19-én lesz a temetés, 14:30-kor, a Farkasréti temetőben – nyilatkozta Bodrogi a Borsnak, hozzátéve, hogy nem szűk családi körben lesz, pályatársak, barátok, sokan lesznek. A színésznőt a József Attila Színház is saját halottjának tekinti. Én nem fogok beszédet mondani, képtelen lennék megszólalni. De lesz helyettem majd, aki beszél, ezt nem szerettem volna magamra vállalni – mondta az egészségi problémákkal a közelmúltban küzdő Bodrogi, aki a saját állapotáról is megosztott információkat a lappal: Én most kezdek kijönni a bajból, bár bottal járok. De már játszom a színházban, úgyhogy már jobban vagyok szerencsére Bodrogi korábban azt is felidézte, hogy a legjobb barátok voltak, és minden nap beszéltek telefonon: Kapcsolódó Bodrogi Gyula Voith Ágiról: A legjobb barátok voltunk A két színész hosszú ideje nem élt már együtt, de papíron házastársak maradtak, és szoros barátságot ápoltak.