TheHungaryTime

Jeszenszky Géza szerint akár ez is állhat a kormány folyamatos hisztériakeltése mögött

2026-02-25 - 15:34

Jeszenszky Géza szerint túlzónak tűnnek a magyar kormányfő azon kijelentései, amelyek Ukrajnát Magyarország fenyegetéseként írják le. A volt külügyminiszter a Magyar Hangnak azt mondta: a háborúban álló Ukrajnának „kisebb gondja is nagyobb annál”, mint hogy konfliktust kezdeményezzen egy NATO‐tagállammal, és szerinte csak nagyon tájékozatlanok hihetik el, hogy ilyen forgatókönyv reális lenne. A volt külügyminiszter ezzel Orbán Viktor nyilatkozatára reagált. A miniszterelnök szerdán a védelmi tanács ülése után közölte: úgy látja, hogy a január vége óta szünetelő olajszállításnak politikai okai lehetnek, és szerinte Ukrajna további akciókra készülhet a magyar energiarendszer megzavarására, ezért elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra katonai és rendőri védelmének erősítését, valamint drónrepülési tilalmat Szabolcs‐Szatmár‐Beregben. Jeszenszky Géza ezzel kapcsolatban kijelentette: a kormány hisztériakeltő kommunikációja mögött akár az is meghúzódhat, hogy egy hamis zászlós (angolul false flag) akcióval keltsék azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot – ez szerinte sokak félelme. Az egykori politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a Barátság kőolajvezetéket az orosz támadások is érintették, és a helyreállítás az ukrán energetikai helyzet miatt rendkívül nehéz, így szerinte nem várható, hogy az ukrán fél erre összpontosítson.

Share this post: