„Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
2026-02-26 - 17:15
Múlt hónapban derült ki, hogy Lovász László több mint öt év után távozik Bochkor Gábor rádióműsorából, februártól nélküle folytatják tovább. Lovász a Dumaszínház kreatív igazgatója lett, a Retro Rádió reggeli műsorában pedig Risztov Éva olimpiai bajnok úszó veszi át a helyét. Lovász László nemrég a Médiapiac Podcast vendége volt, ahol egyebek mellett arról beszélt: a reggeli rádiózás miatti hajnali kelés, a folyamatos tempó és a napi bulvárhír-dömping hosszú távon nemcsak fizikailag, de lelkileg is felőrli az embert. Megviselte őt a hajnalozás Lovász felidézte: a reggeli műsor miatt hajnali négykor indult a napja. A kávé és hírolvasás után egy kimerítő rutin következett: Mérhetetlen mennyiségű bulvárt olvastam az öt év és öt hónap alatt... A napi 30-50 bulvárhír, már csak a címek elolvasása is brutális volt. Mint elmondta, ötkor már autóban ült, hat és tíz között adásban volt, majd a következő nap előkészítése után dél körül ért haza. Délutánra maradt a kényszerű regenerálódás, jellemzően rövid alvásokkal: „Beálltam erre a 20-40 perces alvásra... Ez a powernap nálam működik.” Szerepet játszott a rádióban Arról is beszélt, annak idején azért mondott igent a felkérésre, mert amikor „az ország első számú rádiósa” hívja az embert, akkor rohansz. Később viszont elbizonytalanodott, mert úgy érezte, a saját közegében korábban működő humora ott nem mindig talál visszhangra. Kezdtem azt érezni, hogy ott nem röhögtettek... Lehet, hogy rossz lóra tettem a humoromat illetően, vagy lehet, hogy nincs is humorom – emlékezett vissza. Természetesen jelezték felém, hogy nem olyan jó feltétlenül, amit csinálok. Nehezen viselte, ha egy-egy megszólalását utólag elkezdték elemezni, hogy az miért nem volt vicces, de ezeket a sérelmeket akkor magában tartotta. Ugyanakkor utólag sok hallgatói visszajelzést kapott, amiből kiderült: sokan értékelték és várták az ő sajátos, félmondatos poénjait. Azt mondta, a rádióműsorban nem teljesen önmagát adta, inkább szerepet játszott. Nem tartja pontosnak, ha valaki azt mondja, a balek szerepét osztották rá, mert szerinte a műsor dinamikájához hozzátartozik, hogy néha valaki „megcsillan”, máskor pedig rajta nevetnek a többiek. Arra a felvetésre, hogy kellett volna-e egy ponton „megfagyasztani a levegőt” a stúdióban egy-egy méltatlan helyzetnél, úgy reagált: a reggeli rádiózás műfaja a laza flow-ra épül, és ha valaki hirtelen túl komolyan veszi magát, azzal „kiviheti” a beszélgetést a műfajból. Bochkorral nem lettek barátok Bochkor Gáborral való kapcsolatáról annyit mondott, a munkaviszony soha nem vált barátsággá, és a műsorból való távozása óta nem beszéltek egymással. Ez egy laza társaságként indult, de mi nem lettünk barátok. Nem tudom, hol ment félre. Én az az ember vagyok, aki magában keresi a hibát. Új munkáját a Dumaszínháznál „felszabadulásként” jellemezte, ott ugyanis nem „kapuőri” logika mentén dolgoznak, hanem közös alkotómunka zajlik dramaturgokkal és művészeti vezetőkkel. A poénok csiszolása náluk alapfolyamat: egy-egy szöveg sokszor csak a 10–20. előadásra áll össze igazán a közönség reakciói alapján. Visszatérne a rádiózáshoz? Arra a kérdésre, hogy visszatérne-e a rádiózáshoz, Lovász azt válaszolta: jelenleg nem érzi ennek szükségét, a podcast műfaja viszont annál inkább vonzza. Megjegyezte: szerinte a beszélgetős műsorok „videósítása” gyakran felesleges, ő maga is autóban, pusztán hangként fogyasztja ezeket a tartalmakat.