TheHungaryTime

Jön a minimumsebesség: ha valaki túl lassan megy, büntetést kap

2026-01-29 - 15:42

Az új KRESZ alapján sztrádán és autóúton az eddigi 60 kilométer/óra helyett új minimum sebességhatárt írnak elő, ami azt jelenti, hogyha egy kocsi ennél lassabban megy, akár meg is büntethetik – írja a feol.hu. Egyébként a még hatályban lévő KRESZ-ben is minimum sebességet írtak elő az autópályán és az autóúton. Ennek értelmében az ilyen útszakaszokon csak olyan járművel lehetett részt venni, amely folyamatosan képes 60 km/órás tempóra. Az új KRESZ növeli ezt a sebességhatárt. Az új KRESZ tervezet szerint sztrádán, illetve autóúton legalább 70 km/óra sebességgel kell haladni. Ellenkező esetben forgalomakadályozásnak minősül és büntethetnek is a tervezet szerint. Januárban tették közzé az új KRESZ tervezetét. A másfél év alatt kidolgozott anyagot kedden társadalmi egyeztetésre bocsátották. Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden reggel a közösségi médiában ismertette véleményét a tervezetről. Eszerint az új KRESZ alapelvvé teszi a gyengébb közlekedő védelmét az erősebbel szemben; az élethez igazítja a szabályokat, azaz elfogadja azokat a jó megoldásokat, amelyeket a mindennapi élet alakított ki; szabályozza az új közlekedési eszközöket, keretek közé rendezi az elektromos rollerek közlekedését, megújítja a kerékpáros közlekedés szabályait, védi a környezetet, és segíti a városi közlekedés fejlődését; szerkezetében, nyelvezetében és fogalmaiban is megújul, és kiküszöböli a régi jogszabály hibáit és hiányosságait. Kapcsolódó Megjelent az új KRESZ, bárki véleményezheti A másfél év alatt kidolgozott anyagot nyilvánosságra hozták.

Share this post: