Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
2026-03-19 - 02:41
Még négy perc sem telt el, amikor a Magyar Kupa címvédő FTC már 4-0-ra vezetett, de az ellenfél hasonlóan gyorsan felzárkózott. A lendületes kezdés után mindkét oldalon keményebbé vált a védekezés és több volt a szabálytalanság. Éppen ezért a fővárosiak a folytatásban igyekeztek elkerülni, hogy felállt védőfal ellen kelljen próbálkozniuk, és gyors akcióik végén szerzett góljaikkal 14-11-es előnyben voltak a szünetben. Az első felvonásban az FTC-nek nyolccal több kapura lövése volt és kevesebb cserével játszott, mint az ETO. A győriek az első félidőben is többször támadhattak az egyenlítésért, de ez végül csak a meccs háromnegyedénél jött össze nekik (20-20). Részben annak köszönhették 6-2-es sorozatukat, hogy előtte a fővárosiak több lövést is elrontottak, a csereként beállt Szemerey Zsófi pedig négy védéssel mutatkozott be a kapuban. A 47. percben vezetett először a címvédő, majd két találat is volt az előnye, és bár Vilde Ingstad másfél perccel a vége előtt egyenlített, egy hosszú vendégtámadás végén Kristina Jörgensen is eredményes volt. A végeredményt a ferencvárosi Darja Dmitrijeva állította be időn túli hétméteressel. Az orosz játékos tíz, Simon Petra hét góllal, Böde-Bíró Blanka kettő, Laura Glauser hét védéssel zárt a hazaiaknál. A túloldalon Dione Housheer hat, Emilie Hovden öt alkalommal talált be, hárman pedig négy góllal zártak. Hatadou Sakónak négy, Szemerey Zsófinak hat védése volt. Az ETO 18 győzelemmel és egy döntetlennel, az FTC pedig 16 sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a tabellán. Mivel a két csapat győri mérkőzését október 11-én 32-17-re a címvédő nyerte, a végső dudaszót követően a győri szurkolók már bajnokként ünnepelték kedvenceiket. A két csapat legközelebb május 2-án Tatabányán, a Magyar Kupa elődöntőjében találkozik egymással. Kézilabda, női NB I FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 28-28 (14-11) Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 19 18 1 – 705-433 37 pont 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 16 1 1 616-438 33 3. DVSC Schaeffler 18 16 – 2 597-426 32 4. MOL Esztergom 18 12 2 4 586-469 26 5. Alba Fehérvár KC 17 10 1 6 462-430 21 6. Váci NKSE 17 10 1 6 497-470 21 7. Vasas SC 19 6 3 10 519-553 15 8. Mosonmagyaróvári KC 18 6 2 10 464-494 14 9. Szombathelyi KKA 18 6 2 10 499-586 14 10. Kisvárda Master Good SE 17 6 – 11 436-497 12 11. Moyra-Budaörs 18 4 3 11 471-536 11 12. NEKA 17 4 – 13 427-533 8 13. Kozármisleny KA 17 1 – 16 383-565 2 14. Dunaújvárosi Kohász KA 17 – 2 15 378-610 2 Kapcsolódó Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott A civil életben nyugodt és csendes, de a pályán előjön a másik énje, amely simán beleordít az ellenfél arcába egy nagy védésnél. A napokban jelentette be, hogy a nyáron befejezi, és miután kimondta ezt, hatalmas kő esett le a szívéről. Interjú a válogatott kézikapussal, Szikora Melindával.