Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit

2026-03-19 - 20:10

Nagyon úgy tűnik, hogy Timothée Chalamet-t nem szereti az Akadémia. Idén harmadszor maradt le az Oscar-díjról, és nem, nem azért, mert a díj történetének leglangyosabb botránya alkalmával azt találta mondani egy Matthew McConaughey-val folytatott beszélgetésben, hogy a balett meg az opera nem érdekel senkit. Noha úgy tűnhetett, hogy ez az egy szerencsétlen mondat vágta haza a színész egyébként gondosan felépített és igen kreatív Oscar-kampányát – úgy kezdődött például, hogy „kiszivárgott” egy videó, amiben hülyébbnél hülyébb ötleteket pitchel a film egyre feszültebb marketinges csapatának –, valójában mire a McConaughey-s interjút felkapta a közösségi média, és operaházak meg balerinák kezdtek nyilvánosan válaszolgatni a színész megjegyzésére, addigra a szavazatokat már rég leadták. Az Oscar-szavazás helyi idő szerint március 5-én, délután ötkor zárult, az interjú viszont éppen aznap kezdett egyre több figyelmet kapni, és csak a március 6-7-ei hétvégén robbant be a közösségi médiában. Az új Leonardo DiCaprio Chalamet egyébként sem először állt már bele a szerinte mesterségesen életben tartott műfajokba. Hét évvel ezelőtt nagyjából ugyanezt mondta az Actors on Actors műsorában, csak akkor épp Emma Stone-nak. Voltaképp annyit, hogy nem szívesen foglalkozna olyan művészeti ágakkal, amik valójában nem érdeklik az embereket. Katie Jones / Variety / Penske Media / Getty Images Emma Stone és Timothee Chalamet 2018-ban. Nem, Chalamet filmeket akar csinálni, olyanokat, amiket sokan megnéznek, és, ahogy a tavalyi SAG-díjátadón fogalmazott, amikor Bob Dylan-alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, „a legnagyobbak között akar lenni”. Egy héttel később nemcsak ő, de az egész Sehol se otthon nagyot bukott az Oscaron: nyolc jelölésből egyet sem váltott díjra. Chalamet nem titkolta, hogy csalódott. Soha ennyit nem készült még szerepre: a Dylanné válás öt évig tartott, volt benne beszéd-, mozgás- ének- és zenetanár – még egy „harmonikás fickót” is alkalmazott –, no meg végtelen kutatómunka. Amikor 22 évesen először kapott jelölést a Szólíts a neveden főszerepéért – a harmadik legfiatalabbként a díj történetében –, még maga sem hitte, hogy hazaviheti a szobrot. Azóta viszont óriási fordulatszámmal pörög, bátran ugrándozik a zsánerek és korunk legnagyobb rendezői között, és minden alkalommal megbízhatóan színvonalas alakítást nyújt. Ezzel pedig maga is tisztában van – ha van valami közös Chalamet-ban és az idei jelölését szerző karakterében, Marty Mauserben, az a saját tehetségében való magabiztos hit. „Valószínűleg ez az eddigi legjobb alakításom” – mondta a Marty Supreme-ről egy azóta törölt interjúban, hozzátéve: Már úgy hét-nyolc éve érzem azt, hogy folyamatosan igazán elkötelezett, csúcsminőségű alakításokat nyújtok. Fontos ezt hangosan kimondani, mert nem akarom, hogy bárki magától értetődőnek vegye azt a fegyelmet és munkamorált, amit ezekben a munkákban hozok. És én sem akarom magától értetődőnek venni. A Marty Supreme-be csatornázott óriási munkáról senkit sem kellett győzködni: a szakma egy emberként emelte kalapját Chalamet teljesítménye előtt („fajsúlyos, sokoldalú alakítás” – írta a 24.hu kritikusa), és sokáig teljesen egyértelműnek tűnt az Oscar is: „az új Leonardo DiCaprio” legyőzi a régi Leonardo DiCapriót. Hát, nem így lett. Hiába volt kritikai és közönségsiker, a Marty Supreme elhasalt az Oscaron; a kilenc jelölés ellenére egyetlen díjat sem szerzett. A Globe-ot és Critics’ Choice Awards-ot is elnyerő Chalamet alulmaradt a Bűnösök Michael B. Jordanjével szemben. Sok elemzés vizsgálta azóta, hogy mi csúszhatott el Chalamet Oscar-kampányában, és füstös hollywoodi PR-tárgyalószobákban biztosan sokáig téma lesz még a dolog. A legegyszerűbb magyarázat, hogy Chalamet túl fiatal: az Akadémia szeret jelképes, egész életműveknek szóló díjakat osztani, és bár az amerikai-francia színészé már most impozáns, Chalamet még csak most lett harminc, az pedig nem is kérdés, hogy várható még tőle jó pár erős alakítás. Tehát meglehet, hogy Oscar-ügyben is a DiCaprio-útra lép, és egészen addig kell várnia a díjra, amíg már az Akadémiának lesz rém kellemetlen, hogy nem adtak még neki. Akcióhősnek túl vékony, indie filmes szenvedő fiatalnak tökéletes Visszatérve a botrányos megjegyzéshez: a balett esetében egyébként Chalamet nem látatlanban papol a műfajról. Édesanyja korábban Broadway-táncos volt (aztán nyelv- és tánctanár, majd ingatlanügynök), nővére, a mostanra szintén színész Pauline Chalamet pedig kezdetben profi balerinának készült, amíg egy baleset el nem lehetetlenítette táncos karrierjét; a manhattani család tehát gyakorta látogatott a Broadway-re balettelőadásokat nézni. KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Timothée Chalamet és Pauline Chalamet a 90. alkalommal megrendezett Academy Awards Governors Ball eseményen a Hollywood & Highland Centerben, 2018. március 4-én, Hollywoodban. Chalamet-t mondjuk már akkor is a filmek érdekelték. „12 éves koromban, miután megnéztem a nővérem, Pauline egyik balettelőadását, kikönyörögtem anyámtól és a nagymamámtól, hogy elvigyenek Christopher Nolan A sötét lovag című filmjére. El is mentünk a Times Square-en található AMC Empire 25 moziba a 19:30-as vetítésre. Teljesen más emberként jöttem ki a moziból, komolyan mondom. Heath Ledger alakítása abban a filmben olyan mélyen megérintett, hogy onnantól kezdve végérvényesen elkapott a színészet iránti lelkesedés. Akkor még nem tudtam, hogy abban az időben Ledger épp átvette a New York-i Filmkritikusok Körének legjobb színésznek járó díját a Brokeback Mountain című filmért. Nem tudtam, hogy a világ másik felén egy zseniális rendező, Luca Guadagnino, éppen elkezdte a Szerelmes lettem című film előkészítését. Nem tudtam, hogy Michael Stuhlbarg a Broadway-en épp A párnaember című darabban nyűgözi le a közönséget. Nem tudtam, hogy Armie Hammer éppen izgul, mert David Fincher Közösségi háló című filmjének meghallgatására készül. Nem tudtam, hogy egy André Aciman nevű zseniális író az Upper West Side-on egy kis lakásban az utolsó simításokat végzi a Szólíts a neveden című könyvén. És természetesen fogalmam sem volt arról, hogy körülbelül nyolc évvel később három hónapig együtt dolgozhatok majd ezekkel a hihetetlen művészekkel Észak-Olaszországban, egy olyan magával ragadó színészi élményben, amelyet onnantól minden elkövetkezendő szerepemnél példaként fogok majd használni” – mesélte, mikor épp ő vette át a New York-i Filmkritikusok Körének legjobb színésznek járó díját. Chalamet-t annak idején indie filmek szomorú tekintetű, koravén tinédzserhőseként ismertük meg, amint a Szólíts a neveden szerelmes Eliójaként kallódik az olasz nyárban, vagy a Lady bird ellenszenves Kyle-jaként papol Saoirse Ronannek a mobiltelefonok haszontalanságáról, vagy valami hasonló kultúrsznobságról. Luca Guadagnino Szólíts a neveden című filmje és Greta Gerwig Lady birdje is versenyben volt 2018-ban a legjobb film Oscarért (végül a Víz érintése nyert); Chalamet pedig ekkor versenyzett először a legjobb főszereplő díjért. A szakma és a közönség egyaránt jól megjegyezte a nevét. Pedig igazán nem rajta múlt, hogy nem az új Pókemberként vagy a 2010-es évek első felében igencsak népszerű akció-sci-fik egyikében, az Útvesztőben vagy A bevatottban ismerte meg a nagyközönség. Mindbe jelentkezett, és minden alkalommal elküldték. Mindig ugyanazt a visszajelzést kaptam: nem megfelelő a testalkatom. Egyszer felhívott egy ügynök, és azt mondta: »elegem van belőle, hogy mindig ezt mondják. Többet nem jelentkezünk veled ezekre a nagyobb projektekre, mert nem hízol«. Én próbáltam meghízni, de nem ment! Egyszerűen nem ment. Az anyagcserém, vagy mi, egyszerűen nem így működik – mondta később a Rolling Stone-nak. New Yorkban, művészcsaládban felnőni (édesapja az UNICEF szerkesztője és a Le Parisien New York-i tudósítója, a család egy kifejezetten művészeknek fenntartott házban élt) azt jelentette, hogy Chalamet-nak eddigre volt már néhány kreditje: ahogy az összes helyi színész kissrác, ő is megfordult néhány televíziós sorozatban. Az Esküdt ellenségekben egy, a Homelandben kilenc epizódot élt túl, végül mindkettőben meghalt. Első színpadi szerepét 16 évesen a The Talls című, visszafogott kritikai sikerrel futó darabban kapta, a Broadwayen. Ekkora már nővére nyomdokaiba lépve a LaGuardia Zenei, Művészeti és Előadóművészeti Gimnáziumba járt, ahova egyébként nem vették volna fel, ha nincs a későbbi drámatanára, Harry Shifman, aki annyira odavolt érte a felvételin, hogy kiharcolta az igazgatónál a felvételét. Chalamet egyébként azóta is jó kapcsolatot őriz vele, Shifman segített a Dylan-felkészülés során is. Az ifjú színész az iskolai évek során szeretett bele igazán a színészetbe. Mivel szárnybontogatása a 2010-es évekre esett, e kezdeti időszak szerencsére nem veszett a múlt homályába: minden elérhető az interneten. Chalamet talán a legviccesebb digitális lábnyommal rendelkező A-listás sztár. Van például videó a vizsgaelőadásáról, 2013-ból, amiben hangszálait nem kímélve ad elő egy szatirikus monológot a feketékről. De – nem győzöm hangsúlyozni, milyen hálásak lehetünk az internetnek – fennmaradt Lil’ Timmy Tim nevű rapper alteregójának korai munkássága is. Ez például egy statisztika órára készült projekt: Kicsit több mint egy évtizeddel a Statistics című zenei debüt után ugye már Bob Dylant játszotta a legendás zenész életrajzi filmjében. De ne szaladjunk előre! Nolannel kezdődött, Nolannel folytatódott A sok sikertelen casting után az első nagy áttörést végül épp Christopher Nolan hozta el Chalamet karrierjében, amikor szerepet adott neki a 2014-es Csillagok közöttben: a film első felében ő játszotta a bonyolult űrkalandba keveredő Matthew McConaughey fiát. Chalamet-t lenyűgözte a nagyszabású forgatás, és máig a kedvenc munkájaként emlegeti a filmet – a megjelenése után tizenkétszer látta moziban (!) –, ám akkoriban nagy csalódás is volt a projekt, mert egyrészt a készítés során nagyobbnak érezte a szerepét, mint amit a kész verzióban tapasztalt, másrészt a Csillagok között után következett élete legbizonytalanabb szakasza: otthagyta az egyetemet. A Columbiára járt, kultúrantropológiát tanult, és egyáltalán nem érezte jól magát. Azóta is úgy emlékszik vissza, hogy „a Columbia legbutább diákja volt, ez viszont azt is jelentette, hogy Los Angeles egyik legokosabb embere lett”. A Nolan-film sikerében bízva még a megjelenés előtt otthagyta az egyetemet, a nagy sikerek viszont egy ideig még elkerülték. Nem akarom túldramatizálni; másokkal sokkal rosszabb dolgok történnek. De az volt életem legijesztőbb egy éve. Még nem volt karrierem, de ahhoz már eléggé belekóstoltam ebbe az életbe, hogy lássam, milyen lehetne. Volt egy ilyen komplexusom, hogy mi van, ha az az ember leszek, aki 17-18 évesen boldog volt, a hátralévő életét pedig megcsömörlötten tölti? – emlékszik vissza a már emlegetett Emma Stone-beszélgetésben. Azért ekkoriban is akadtak kiemelkedő munkái, 2016-ban már főszerepet kapott John Patrick Shanley önéletrajzi ihletésű darabjában, a Prodigal sonban (A tékozló fiú), amiben egy zseniális bronxi tinédzsert alakított. Erről szintén van emlékezetes videófelvétel: Végül tényleg felhagyott a blockbusterek után futkosással, helyette jól választott, a műfajukhoz képest váratlanul sikeres független filmekben szerepelt, a Szólíts a neveden és a Lady bird mellett 2017-ben Christian Bale, Rosamund Pike és Jesse Plemmons mellett tűnt fel az Ellenségekben, 2018-ban pedig már Steve Carrell metamfetaminfüggő fiát alakította a Csodálatos fiúban. Egy olyan ajtón kopogtattam, ami sehogysem akart kinyílni. Úgyhogy egy szerényebbnek tűnő ajtóhoz fordultam, ami végül robbanásszerű hatással volt a karrieremre – mondja. Aztán jött Budapest és a világsztárság Hogy nem csak szomorú szemű, szerelmi vagy egyéb egzisztenciális válsággal küzdő értelmiségi tinédzserfiúkat tud játszani, azt 2019-ben, az V. Henrik (The King) című, nagyrészt nálunk forgatott történelmi királydrámával bizonyította. A Shakespeare-darabokból inspirálódott Netflix-filmben IV. Henrik király legidősebb fiát, Hal herceget, a későbbi V. Henriket alakította, és egészen konkrétan a férfivá válást kellett színre vinnie. A királyban azt nézzük végig, hogyan lesz egy poétikusan ifjú, szertelen kamaszból harcedzett és kiábrándult uralkodó – írtuk akkori kritikánkban. Ott álltam a forgatáson ezekkel sebhelyes arcú magyar férfiakkal, akik olyanokat mondtak, hogy »te vagy a felvétel középpontjában, te vagy a fenegyerek!« – emlékszik vissza. Néhány évvel később aztán ugyanabba a budapesti lakásba tért vissza, amiben az V. Henrik alatt lakott, hogy Denis Villeneuve társaságában ismét szintet lépjen: a Dűnében már azt kellett megmutatni, hogyan lesz egy poétikusan ifjú, szertelen (jövőbe látó) kamaszból az univerzum évezredek óta várt messiása, az intergalaktikus impérium császára. Kevesen szereztek akkora hírnevet nagy hollywoodi blockbusterek nélkül, mint Chalamet, aki addigra forgatott már Wes Andersonnal és Woody Allennel is, de olyan grandiózus alkotásban még nem kapott főszerepet, mint Villeneuve adaptációja. Eddigre azonban már kérdés sem fért hozzá, hogy bármekkora filmet el tud cipelni kecses vállain, a kanadai rendező kifejezetten őt akarta az űrmessiás szerepére. Úgy éreztem, hogy egy ember van jelenleg ezen a bolygón, aki el tudná játszani Paul Atreidest – írta Chalamet-ről. És ő valóban meg tudta formálni a korábban feldolgozhatatlannak ítélt regény hősét, a Dűne-filmek óriási sikert arattak, és, ami még nagyobb szó, a Frank Herbert-rajongók körében is elismerést szereztek. Nem az a meglepő, hogy Paul Atreides után Chalamet már bármilyen főhőst magabiztosan leszállít, hanem hogy milyen biztos kézzel válogat a szerepek között úgy, hogy véletlenül se ismételje önmagát. Volt nihilista füves lázadó Adam McKay szatirikus világvége sci-fijében, a Ne nézz fel!-ben, különc kannibál Luca Guadagnino Bones and alljában, flúgos csokigyáros a Wonka című musicalben, aztán ugye Bob Dylan és Marty Mauser. 20 fotó Utóbbi talán eddigi legönreflektívebb szerepe – egyben legnagyobb vállalása, hiszen itt már producerként is tevékenykedett. „Magamra emlékeztet, amikor még nem volt karrierem” – mondta utólag a szerepről. A rendezővel, Josh Safdie-val egyébként még akkor találkozott; 2017-ben. Villeneuve-höz hasonlóan Safdie is rögtön tudta, hogy őt akarja. Van egy fajta könnyedsége, ami lehetővé teszi, hogy bármilyen irányba improvizáljon. A mohó álmaiban... a valahová tartozásért folytatott küzdelmében... egy olyan embert láttam, akit elragadott és elvakított az ambíciója. Pont mint Marty Mauser – nyilatkozta a rendező. És ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy ha egy Marty Mauser eltökéli, hogy Oscart szeretne, akkor minden követ meg fog érte mozgatni.