Hiába ment a rendőrségre az egyik Lázárinfón tüntető nő, akit lefejezéssel fenyegettek meg
2026-02-09 - 19:36
„Megbélyegeztek, bűnözőnek lettem kikiáltva” – mondta az RTL Híradónak Sikos Katalin, az a roma asszony, akit a gyöngyösi Lázárinfón, Lázár János miniszter lakossági fórumán történtek után halálosan megfenyegettek. A nő szerint azóta annyi támadás és zaklatás éri, hogy már az utcára sem mer kimenni. Katalin elmondása szerint az elmúlt napokban megszaporodtak a nyíltan ellenséges incidensek. Egy alkalommal egy buszmegállóban egy idősebb nő elé köpött, majd trágár szavakkal illette. „Az ilyen esetek egyre gyakoribbak” – mondta. Hozzátette: különösen fél, mert tízéves, súlyosan autista fiával közlekedik, és attól tart, hogy egy esetleges támadás során nem tudná megvédeni. Hiába ment be a rendőrségre feljelentést tenni A fenyegetések egy része az interneten is megjelent. Egy videóban egy férfi a tüntető nőket azzal fenyegette meg, hogy „le kell vágni a fejüket”. Katalin hétfőn megpróbált feljelentést tenni a rendőrségen, ám állítása szerint ezt nem fogadták el, és azt tanácsolták neki, hogy a problémájával inkább a bírósághoz forduljon. Az RTL Híradó által megkérdezett ügyvéd ezzel szemben úgy véli: ilyen súlyos, konkrét erőszakos fenyegetések esetén a rendőrségnek hivatalból eljárást kellett volna indítania. A gyöngyösi fórum után Sikos Katalin szerint nemcsak fenyegetések és zaklatások érték, hanem az is hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez, ahogyan kormánypárti politikusok beszéltek a tüntető romákról. Ebben az összefüggésben különösen nagy visszhangot váltott ki Lázár János megszólalása is, aki a csütörtök esti váci Lázárinfón úgy fogalmazott: „miért köztörvényes bűnözők jogait védi a sajtó, miért nem az itt élő emberek jogait?” A fórumon a miniszter elsősorban saját kijelentéseit védte, hangsúlyozva, hogy egy-egy sajtóorgánum legfeljebb két kérdést tehetett fel. A jelenlévők és az újságírók ugyanakkor arra voltak kíváncsiak, honnan és milyen módon jutott információkhoz a gyöngyösi eseményen tiltakozó romákról, miközben a rendőrség tagadta, hogy a helyszínen igazoltatás történt volna. Lázár Gulyás Gergely kormányszóvivő szavaira hivatkozva védekezett, de azt is kijelentette: ilyen helyzetekben nem tartja elsődlegesnek a személyes adatok védelmét. Kapcsolódó Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? Lázár János ilyen esetekben fütyül rá. A váci Lázárinfón jártunk.