„Hetet-havat összehordott” – kezdeményezik a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya laicizálását a Partizán-interjúja után
2026-03-01 - 19:34
Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke kezdeményezte Bese Gergő, meleg szexbotrányba keveredett, fideszes sztárpap laicizálását, miután az atya Bábel szerint a szombati Partizán-interjújában „hetet-havat összehordott”. Kitalált történeteket adott elő, és több lényeges ponton homlokegyenest mást állított, mint a főegyházmegye által lefolytatott vizsgálat idején – nyilatkozta az érsek, aki egyben Bese korábbi főnöke is a Magyar Hangnak, hozzátéve, hogy az atya „csak a feltűnést keresi”: „olyan, mint Gábor Zsazsa – mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla”. Azt is elmondta, hogy ameddig tudta, védte egykori beosztottját azért, hogy „hátha jobb útra tér”, de most szerinte túlment minden határon. A római katolikus egyházban laicizálásnak nevezik a klérus tagjainak visszahelyezését a klerikusi állapotból a laikusi állapotba, vagyis egy felszentelt személy (például pap, szerzetes) kérelemre vagy fegyelmi okokból kikerül az egyház kötelékéből, és már nem végezhet papi szolgálatot. Az érsek szerint, ha az érintett nem akarja a laicizálást, elég hosszú és bonyolult eljárással kell számolni. Besét már korábban felfüggesztették a papi szolgálat alól, miután 2024. szeptemberében kiderült, hogy a Fideszhez és a kormányzati kommunikációhoz szorosan kötődő dunavecsei plébánosról olyan felvételek készültek, amelyek alapján melegpartikon vett részt, és szexuális viszonya volt férfiakkal. Az ügy iratai a Válasz Online értesülése szerint a legmagasabb állami köröket is elérték. A Partizánnak a felfüggesztett pap részletesen beszélt az Alkotmányvédelmi Hivatallal történt állítólagos találkozóiról és arról az általa előadott ultimátumról, amely szerint vagy elhagyja az országot, vagy véget vet az életének, de ezeket semmilyen konkrét bizonyítékkal nem támasztotta alá. Az sem derült ki, hogy miért nem tett büntetőfeljelentést, ha zsarolták és kényszerítették. Bese tagadta a szexuális kapcsolatot férfiakkal, és azt állította, hogy csapdába csalták, majd a videóval megzsarolták, ugyanakkor ez utóbbiról mások teljesen más történetet meséltek.