TheHungaryTime

Hat évet kértek a húsz éves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta

2026-03-18 - 12:52

Minősített közúti baleset miatt állítja bíróság elé a Debreceni Járási Ügyészség azt a fiatal nőt, aki két évvel ezelőtt hat gyalogost is elsodort a járdán Debrecenben, a Faraktár utcában. A borzalmas balesetben hárman meghaltak, köztük Hunya Szilvia, a Csokonai Nemzeti Színház dolgozója, és egy hétéves kisfiú is. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a csekély közlekedési rutinnal rendelkező nő kocsival közlekedett Debrecenben az igen forgalmas útszakaszon. A húsz éves nő a megengedett sebességhatárt túllépve vezetett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul váltott sávot, s emiatt nekiütközött a mellette közlekedő személygépkocsinak. Mindkét autó jobbra sodródott, majd a járdára felhaladva hat gyalogost ütöttek el. Egy hétéves gyermek is meghalt A balesetben egy 55 éves nő, egy hétéves kisfiú, és a Csokonai Nemzeti Színház operatagozatának titkára, Hunya Szilvia vesztette életét. Rajtuk kívül egy személy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyészség hat év fogházbüntetést kért a húsz éves nőre kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. Emellett arra is indítványt tettek, hogy végleg tiltsák el őt a közúti járművezetéstől.

Share this post: