TheHungaryTime

Hamarosan felrobbanhat ez a hatalmas csillag

2026-02-24 - 12:23

Váratlanul megváltozott a színe az egyik legnagyobb ismert csillagnak, majd fényessége is alábbhagyott. Egy új tanulmány szerzői szerint a jelenség arra utalhat, hogy az égitest hamarosan elpusztulhat. A WOH G64 jelű objektum mintegy 160 ezer fényévre helyezkedik el tőlünk, a Nagy Magellán-felhő nevű törpegalaxisban. A vörös óriások kategóriájába tartozik, és galaxisa egyik legnagyobb csillaga lehet, átmérője 2000-szer nagyobb, mint a Napé. 2013 és 2014 között a csillagászok valami érdekesre figyeltek fel vele kapcsolatban: színe vörösről sárgára váltott, ami azt jelenti, hogy megemelkedhetett a hőmérséklete. 2025-ben pedig hirtelen elhalványult, mindezek alapján a szakértők lehetségesnek vélik, hogy pusztulása hamarosan esedékes lehet – írja az IFLScience. Erre utal az is, hogy korábban az égitest körül észleltek egy tojás alakú képződményt, amely a csillag ledobott külső rétegéből alakulhatott ki. Egyelőre azonban kérdéses, hogy ez a folyamat szupernóva-robbanással jár-e majd, vagy esetleg anélkül fekete lyukká alakul. Előbbi esetben a szupernóva akár szabad szemmel is láthatóvá vállhat, ilyesmire utoljára 1987-ben volt példa. További érdekességekért a világűrből tekintse meg alábbi cikkeinket is: Először fotóztak le galaxisunkon kívüli csillagot Kiderítették, hogyan jöhettek létre a Szaturnusz gyűrűi Új részletek derültek ki a távoli űrben található Repülő Csészealjról A nappali égbolton is látható lesz ez a hamarosan bekövetkező, űrbéli robbanás Felfedezték a világegyetem egyik legnagyobb kozmikus struktúráját

Share this post: