Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
2026-02-27 - 05:24
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon – jelentette be Facebook-oldalán péntek reggel Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója, jelezve egúttal, hogy ezzel a lépéssel nemcsak a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, de a zárt tesztek időszaka is hivatalosan véget ért. Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élen a vasúttársaság mozdonymegújítási programjának keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között tesszük próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá A MÁV-vezér szerint az összes pályapróba és mérés azt igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. Hegyi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a biztonság nem csupán a vasutasokon múlik, az a többi közlekedő felelőssége is. „A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán, mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon. Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat!”– figyelmeztetett. Hegyi a bejegyzése végén még emlékeztetett, hogy a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházás volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 km-es régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 km/h sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel. A Budapest–Belgrád vasútvonal hányattatott sorsáról és a projekt kivitelezése körüli problémákról több ízben írtunk, ezeket összefoglalóan itt lehet böngészni.