Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
2026-02-26 - 20:04
Temetői gyászzene, egy fekete-fehér színű üzenet és időnként gyászba öltöztetett távkapcsolók fogadják a nézőket a TV2 Csoport 28 órával ezelőtt lekapcsolt csatornáinak helyén az EuroCable előfizetőinél, közel 10 ezer háztartásban – számolt be róla a Media1. Az ügy hátterében az áll, hogy a TV2 felfüggesztette csatornáinak jeltovábbítását az EuroCable felé annak kábeldíj-tartozása miatt – közölte a csatorna. Pataki Tamás ügyvezető igazgató a Media1-nek azt mondta: szerinte a mostani helyzet hátterében üzleti konfliktus áll, és úgy véli, a történtek célja a cége ellehetetlenítése lehet. Jogi lépéseket terveznek a TV2 ellen. Míg a helyzet nem rendeződik, illetve az EuroCable a kieső csatornák helyét nem pótolja más csatornákkal (terveik szerint a Bunyó TV, a Disco TV, és PestBuda TV-ből lett Budapest TV hármassal és más, magas nívójú televíziókkal), addig temetői gyászzenét sugároz a lekapcsolt TV2-csatornák helyén. A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit. Piri néni jogaiért állunk ki vele – nyilatkozta a lapnak a piaci helyzet részletezése mellett Pataki, akinek vállalata biztosította eddig a TV2 Csoport csatornáinak sugárzását Budapest XIII. kerületében, a Budai Várban, valamint Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében. Az EuroCable lakossági ügyfelek mellett állami hivatalok, közintézmények és kórházak kábelszolgáltatója is.