TheHungaryTime

Így alakul a műszaki vizsga, a rendszám, és jogosítvány hatósági ára 2026-ban

2026-02-19 - 14:34

Ez idáig nem jelent meg rendelkezés a Magyar Közlönyben, amely a 2026-os évre vonatkozóan tartalmazta volna a közlekedéssel kapcsolatos hatósági árváltozásokat – holott ezeket már éve az év eleji időszakban kihirdetik. 2025 januárjában nagy port kavart, amikor bejelentették, hogy átlagosan 35 százalékkal emelkednek a közlekedési hatósági díjak, köztük a rendszámok, a honosítás, az eredetvizsgálat, a jogosítvány meghosszabbítás és a műszaki vizsga árai. Az említett hatósági árak ezt megelőzően 14 évig nem emelkedtek Magyarországon, maga a műszaki vizsga ára pedig 17 éve volt változatlan – olvasható a Pénzcentrum.hu összefoglalójában. A műszaki vizsga költsége ugyanakkor 2026-ban is emelkedett, azonban az áremelés csak egy kisebb tételt, illetve a hatósági eljárások és tevékenységek díjainak befizetését érinti. A január 1-én hatályba lépő törvénymódosítás nyomán a műszaki vizsga díjának egyik kisebb összegű tétele, a környezetvédelmi hozzájárulás, melynek az ára 236 forintról 316 forintra nő – mindez 34 százalékos áremelést foglal magában. A környezetvédelmi hozzájárulás egy olyan díjtétel, amelynek összegét a műszaki vizsgadíj részeként minden alkalommal meg kell fizetni. A tétel a műszaki vizsga során elvégzett környezetvédelmi felülvizsgálatra (többek között a jármű károsanyag-kibocsátásának ellenőrzésére) vonatkozik. Ezen felül a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes rendelet alapján végzett hatósági eljárások és tevékenységek díjainak a 20 százalékát is be kell fizetni, ami: a 3 500 kilogrammot meg nem haladó össztömegű járművek esetében 9 600 forint (ennek a 20%-a 1 920 forint), a 3 500 kilogrammot meghaladó össztömegű járművek esetében pedig 17 100 forint (ennek a 20%-a 3 420 forint). Ezeket a tételeket leszámítva a közlekedési hatósági díjakat előreláthatólag egyéb árváltozás nem érinti 2026-ban, azaz idén is a 2025-ben jelentősen megemelt árakkal kell számolnunk. Műszaki vizsga árak 2026-ban A műszaki vizsga hatósági ára egy minimumösszegre vonatkozik. Ám a szervizek ennél jellemzően többet, tipikusan 35 000-40 000 forint körüli összeget kérnek el a vizsgázó autóktól és más gépjárművektől – hívja fel a figyelmet a portál. A műszaki vizsga árakat alapvetően az határozza meg, hogy milyen gépjárműről van szó. A jármű típusától függően a következő hatósági alapdíjakkal számolhatunk 2026-ban: személygépjármű műszaki vizsga: 26 700 forint; összkerékhajtású jármű vizsgálat: 6 700 forint; motorkerékpár vizsgálat: 7 200 forint; járműhonosítási eljárás: 11 100 forint; egyedi forgalomba helyezési engedély (lejárt műszakival rendelkező külföldi autó importja): 30 600 forint; Rendszámtábla árak egy pár rendszámtábla: 11 475 forint; egyénileg kiválasztott rendszámtábla: 151 810 forint; egyedileg előállított rendszámtábla: 587 250 forint; rendszámtábla utángyártás és típusváltás engedélyezése: 16 605 forint; 1 darab rendszámtábla, szürke rendszám kerékpárszállító eszközre: 7 425 forint; regisztrációs matrica utángyártás: 2 100 forint; Eredetiségvizsgálat árak 1400 ccm-ig és tisztán elektromos hajtású személyautónál: 22 950 forint; 1401-2000 ccm között: 24 975 forint; 2000 ccm fölött: 27 000 forint; motorkerékpárnál 500 ccm-ig: 20 925 forint; motorkerékpár 500 ccm fölött: 22 950 forint; négykerekű segédmotoros kerékpárnál: 18 900 forint; Jogosítvány kiállítás árak gépjárművezetői engedély kiállítás: 6 900 forint; gépjárművezetői engedély kiállítás – öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött kérelmező esetén: 3 000 forint; nemzetközi vezetői engedély kiadása: 5 000 forint;

Share this post: