TheHungaryTime

Felmondta a teste a szolgálatot, alig kapott levegőt az olimpiai ezüstérmes biatlonos

2026-02-21 - 15:54

A 22 éves olasz biatlonista – aki az olimpia elején nyert egy ezüstöt a 4×6 km-es vegyesváltó tagjaként – jó formában vágott neki a versenynek, a féltávnál, két lövészet után hiba nélkül állt az élen, így a hazai közönség reménykedhetett egy újabb éremben. De a helyzet váratlanul megváltozott, Giacomel lassítani kezdett, többen lehagyták, majd nem sokkal később a televíziós kamerák már azt mutatták, hogy a pálya erdei szakaszán a hóban ül. Több mint egy órával később Fabio Cianciana, az olasz válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott: „Az egészség előbbre való a versenyeknél. Ha Tommy érzett némi fájdalmat a bordáiban, akkor jogosan állt meg. Később már jobban érezte magát, de vizsgálják az orvosok.” A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tommy. (@tommy_giacomel) által megosztott bejegyzés Frusztráció, düh, csalódottság Giacomel ezt követően már a kórházi ágyból posztolt, ahonnan azt írta, jól van, már amennyire jól érezheti magát egy feladott verseny után. „A fekve lövés után felmondta a szolgálatot a testem, nagyon nehezen kaptam levegőt, alig bírtam mozogni, ezért meg kellett állnom. Ez volt életem legrosszabb érzése. A harmadik kör első felében megpróbáltam nagyon lassan síelni, de a testem nem engedett tovább” – kesergett az olasz. Sok minden kavarog most a fejemben: frusztráció, düh, csalódottság. Pusztító érzés így feladni, de nem tehettem semmit a saját testem ellen. Azt írta, sosem adja fel, gyorsan elrepül majd a következő négy év és újra megpróbálja a 2030-as franciaországi játékokon. „Elvégzünk néhány orvosi vizsgálatot a következő napokban, hogy megtudjuk, mi volt a hiba” – tette hozzá. Kapcsolódó Megcsinálták a show-t a mezőny legvégén kullogó sílövők Poénra vették a dolgot.

Share this post: