TheHungaryTime

Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés

2026-02-25 - 09:54

Cikkünk frissül... Elméletben az utolsó ülését tartja az áprilisi országgyűlési választás előtt a fővárosi közgyűlés, ahol nyomokban feltehetően Budapestről is esik szó az országos politika mellett. A „kezdeményezést” a kormányoldal ragadta meg azzal, hogy Magyar Pétert, Ursula von der Leyent és Manfred Webert ábrázoló papírmasét vittek be az ülésterembe, és egy másikat, amin a Barátság-vezetéket épp elzáró Volodimir Zelenszkijt ábrázolta. Ennek ellenére hamar Szentkirályi Alexandra került a középpontba. A Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok országgyűlési listáján az igen előkelő ötödik helyet foglalja el, ha nem jön közbe semmi váratlan, áprilistól országgyűlési képviselő lesz. Ennek kapcsán a párbeszédes (és humanista) Barabás Richárd egy ballagási tarisznyát adott át Szentkirályinak, nyugtázva, hogy az nem akar Budapesttel foglalkozni, hanem inkább „a parlamentbe akar ellenzéki képviselő lenni”. Szentkirályi erre úgy reagált, Barabásék „meggondolhatták volna, hogy Humanisták helyett Humoristák néven indulnak el”. Ezt követően a hétvégi ajánlásgyűjtő versenyt emlegette fel, és azt, hogy szerinte a Tisza ordas nagyot kamuzott, amikor azt állította, hogy több aláírást gyűjtöttek, mint a Fidesz. A Tisza frakcióvezetője, Bujdosó Andrea azzal kezdte napirend előtti felszólalását: „46 nap és Budapest fellélegzik”, majd szintén Szentkirályihoz fordulva sajnálatát fejezte ki – utalva arra a fideszes kampányvideóra, ahol családjuk által hazavárt magyar katonákat végeznek ki –, hogy a Fidesz frakcióvezetője egy mindennél gyomorfogatóbb videót engedélyezett a Fidesz Budapest Facebook-oldalán megjelenni. A kutyapártos Döme Zsuzsanna, a IX. kerület alpolgármestere arra kérte a Fideszt, lépjenek vissza a választástól, Vitézy Dávid szerint pedig kapuzárási pánik kerítette hatalmába a kormányt, mert a választásig hátralevő hetekben még megpróbál egy kis közvagyont „átjátszani a haveroknak”– utalva azokra a hírekre, hogy a kormány állítólag eladná a fővárosi pályaudvarok körüli állami ingatlanokat. Vitézy Dávid megkapta a kormánypárti frakciótól – a pályaudvari ingatlanok értékesítésének ügye kapcsán –, hogy személyes sérelmei és Lázár-fóbiája van. Vitézy erre úgy reagált, az egész országnak Lázár-fóbiája van, ami nem csoda, ha megnézzük, milyen megszólalásokat produkál a miniszter fórumról fórumra. Ezzel együtt Vitézy szerint Budapestnek teljesen jogosan lehet Lázár-fóbiája, azután, hogy a miniszter mennyi beruházást leállított a fővárosban és mennyi forrást elvont. Korábban a fideszes Gulyás Gergely Kristóf szóba hozta az Elk*rtuk című kurzusfilmet, reagálva a ma reggeli Medián-felmérésre, mondván, abban szerinte ott a példa, hogy Hahn Endre és a Medián hogyan vezeti meg a Magyarokat. E megszólalásra visszautalva Vitézy a nem megvalósuló HÉV-beszerzések elmaradása kapcsán Lázár János felelősségét firtatta, és kijelentette Gulyásnak címezve: Elkúrták a teljes budapesti HÉV-fejlesztést. Nem szégyelli magát képviselő úr?

Share this post: