TheHungaryTime

Fülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal

2026-02-03 - 12:06

Könyves Kálmán magyar király, korának egyik legműveltebb uralkodója 910 éve hunyt el. Két évtizedes uralkodása alatt meghódította Horvátországot és enyhített elődje, Szent László szigorú törvényein – írja a Rubicon. Tehetséges király volt a púposnak gúnyolt Kálmán Kálmán 1074 körül, I. Géza király idősebb fiaként jött világra. A források szerint púpos, sánta és beszédhibás volt, ám a mai vélekedések ezt már cáfolják, sok történész úgy gondolja, csak a rossznyelvek terjesztették róla, hogy emberi roncs volt. Apja eredetileg egyházi pályára szánta, nagybátyja, László azonban őt tette meg örökösének. Kálmán 1095-ös trónra lépése után szinte azonnal bizonyította, mennyire rátermett uralkodó. Kiváló diplomáciai képességeinek köszönhetően számos szövetséget kötött, például a normannokkal és a bizánciakkal. Emellett sikerült rákényszerítenie a velencei dózsét a horvát és dalmát hercegi cím feladására, ezeket a területeket Magyarországhoz csatolta. Érdemei közé tartozik továbbá, hogy megvédte a királyságot az első keresztes hadjáratba tartó fosztogató seregektől, az invesztitúraharcokban jó érzékkel a pápaságot támogatta, államszervező munkájának köszönhetően szilárdult meg a horvát bán és az erdélyi vajda tisztsége, felállította a nyitrai püspökséget, egyházpolitikai intézkedéseivel arra törekedett, hogy a főbb címeket minél műveltebb és rátermettebb férfiak nyerhessék el, valamint két törvénykönyvet is kiadott, amelyek Szent László rendelkezéseihez képest jóval enyhébb szankciókat vezettek be, mérsékelték a testcsonkítást és a halálbüntetést. Saját öccse tört a magyar királyra Öccse, Álmos azonban nem tudott beletörődni abba, hogy helyette bátyjáé lett a főhatalom, ezért több alkalommal is fellázadt ellene. Kálmán kezdetben enyhe büntetésekkel válaszolt testvére lázadásaira, sokadik alkalommal viszont szigorúan lépett fel. Fiával együtt megvakíttatta Álmost, majd mindkettejüket a dömösi kolostorba záratta. A sikeres király 20 évig tartó országlásának végül nem trónkövetelő öccse, hanem egy krónikus fülgyulladás vetett véget, 1116. február 3-án. Könyves Kálmánt máig köztisztelet övezi, a magyar történelem egyik legtehetségesebb királyának tartják, aki alatt Magyarország jó eséllyel pályázott arra, hogy Kelet-Közép-Európa meghatározó nagyhatalma legyen. Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben. Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlják, ezek közül lapunk sokat cikk formájában dolgozott fel. Íme néhány ezek közül: Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét Karddal vágták keresztül a magyar király fejét Saját öccse támadt a magyar királyra „Holnap felkelek, mint máskor” – ezek voltak Ferenc József utolsó szavai Vaddisznó szúrta át Zrínyi Miklós nyakát

Share this post: