TheHungaryTime

Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki

2026-03-17 - 14:01

Földre teperték a Békemeneten, majd előállították Csőgör Péter volt gazdasági rendőrnyomozót. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán azt közölte, hogy 24 órán keresztül tartották fogva az Orbán Viktor miniszterelnököt bíráló korábbi rendőrt. A 24.hu megtudta, hogy hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították meg az exrendőrt. Úgy tudjuk, hogy semmilyen kényszerintézkedést nem kezdeményeztek Csőgörrel szemben. Hadházy állítása szerint a „békepárti” demonstrálók követtek el először erőszakot, amikor botokkal kezdték ütni a volt gazdasági főnyomozót, majd ebbe beszálltak a rendőrök is, akik elfelejtették felfedni hivatalos mivoltukat. Ez egy ilyen ország: a Békemenet résztvevői a rendőrökkel vállt vállnak vetve verekednek, majd azt gyanúsítják meg, akit bántalmaztak – közölte Hadházy, hozzátéve: megérti Csőgör dühét, mert kirúgták, és anyagilag is tönkretették őt a Magyar Triatlon Szövetségben elkövetett visszaélések feltárása miatt. Hogy mi történt pontosan, és hogy mikor, hol és milyen cselekedetével követett el hivatalos személy elleni erőszakot az exrendőr, az egyelőre talány. A politikus által közzétett felvételen csak annyi látszik, hogy a vonulók megpróbálják elvenni a zászlóját a „mocskos fideszező” exrendőrtől, majd valaki hátulról vélhetően fejbe üti Csőgört, aztán megpróbálják kilökdösni őt a tömegből. Ezt követően két, civil ruhás rendőrnek vagy biztonsági személynek tűnő férfi – a tömeg gyalázása közben – a nyakánál megfogva földre teperte az értetlenkedő és nem igazán együttműködő férfit. Gyanúsítás Megkerestük a rendőrséget és Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk, mi történt pontosan, és mennyi ideig tartották benn a rendőrségen a volt rendvédelmi dolgozót. Arra is rákérdeztünk, hány főt állítottak elő és gyanúsítottak meg a dulakodásban résztvevő személyek közül, illetve mivel gyanúsították meg a volt rendvédelmi dolgozót. Az ORFK-tól azt a választ kaptuk, hogy forduljunk a hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészséghez. Ezt meg is tettük, és az alábbi választ kaptuk Kovács Katalintól, a KNYF szóvivőjétől: az ügyben eljárás van folyamatban a nyomozó ügyészségen, amelyről jelenleg további adat nem közölhető. A rendőrség összesen 32 embert igazoltatott a március 15-ei politikai gyűlésekkel kapcsolatban. A BRFK a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy az események „békésen” zajlottak, és a rendőrök helyszíni bírságot egy esetben szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt, egy férfit pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt állítottak elő. Csőgört egyébként már nem először vitték ki egy fideszes rendezvényről. Másfél évvel ezelőtt a Terrorelhárítási Központ emberei emelték ki az október 23-i állami ünnepségről, amikor a kormányfő közelében felmutatta a tiltakozó tábláját, amelyen egy miniszterelnököt nemi szervként mutató ábra, illetve a „Mi a f@sz van ebben az országban?!” felirat volt látható.

Share this post: