Ezúttal sem kelt el a Pénzügyminisztérium óriása, nem maradt esély választások előtti eladására
2026-03-20 - 13:11
Hosszú hónapok óta küzd már azért az állam, hogy túladjon a magyar épített örökség számos fontos darabján (ezeket korábban itt, itt, itt, illetve itt számoltunk be), így többek közt a Pénzügyminisztérium egykori otthonán, amit a januári kikiáltási árnál közel húsz százalékkal drágábban, 30,09 helyett 35,185 milliárd forintért próbáltak meg új gazdához juttatni. A próbálkozás ezúttal is sikertelenül zárult, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vonatkozó, cikkünk születésekor még elérhető árverési aloldala egyetlen licitálóról sem számol be. A helyzet ezzel egyértelművé vált, hiszen az államnak a következő három hétben van lehetősége egy újabb árverés kiírására, a licitharc elindulására azonban már csak az április 12-i választások után kerülhet sor. A régi önmagának már csak halvány, giccset is rejtő mását mutató József nádor térre néző palota eredetileg a Magyar Általános Hitelbank egykori székházaként, a számos fontos középületet is jegyző Alpár Ignác tervei szerint született, kapui pedig 1913-ban nyíltak meg a megrendelő munkatársai előtt. A kor legnívósabb alkotói közül Maróti Géza, Telcs Ede és Róth Miksa munkáit is magában foglaló épületben az 1947-es államosítást követően jelent meg a Pénzügyminisztérium, ami egy esetleges sikeres eladás esetén sem költözött volna ki azonnal a falak közül. Az együttes ára az elmúlt hónapokban egyébként jócskán változott: 2025 októberében még 37,61, decemberben azonban már csak 33,853 milliárdot kértek volna az első ajánlattevőtől.