Ezért ítélték életfogytiglanra Mindszenty bíborost
2026-02-08 - 10:16
Mindszenty József a második világháború idején, még veszprémi püspökként békepárti álláspontot képviselt, és határozottan elutasította a zsidókkal szembeni embertelen bánásmódot, majd fellépett a nyilas uralom ellen. Ezért hazaárulás vádjával őrizetbe vették, Sopronkőhidán, majd Sopronban raboskodott, a háború után pedig XII. Pius pápa 1945 szeptemberében esztergomi érsekké és hercegprímássá, 1946. február 21-én bíborossá nevezte ki – írja a Rubicon.hu. Az egyház élén betöltött szerepe és közéleti tekintélye miatt Mindszenty rövid időn belül a kommunisták egyik fő ellenfelévé vált, így hatalomra jutása után a párt egyik első dolga volt leszámolni a bíborossal. 1948. december 26-án a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, valutaüzérkedés gyanújával letartóztatták. Koncepciós pere 1949. február 3-án kezdődött, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága előre rögzítette az ítélethirdetés időpontját, a tárgyalást vezető Olti Vilmos pedig mindvégig nyíltan irányított, sugalmazó kérdésekkel terelte Mindszenty vallomását az előre kijelölt irányba. A vádak a korszak koncepciós pereinek sablonjait követték, többek között hazaárulás, köztársaság-ellenes szervezkedés, kémkedés, valutaüzérkedés szerepelt a listán. Az ítéletet február 8-án hirdették ki, Mindszentyt hét vádpontban mondták ki bűnösnek, életfogytiglani fegyházra, teljes vagyonelkobzásra és politikai jogainak elvesztésére ítélték. 1949 szeptemberében megkezdett büntetésének leghosszabb szakaszát a Conti utcai (ma Tolnai Lajos utca) ÁVH-börtönben töltötte. Betegsége és a hatalmas külpolitikai nyomás hatására Mindszenty később házi őrizetbe került, végül az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után október 30-án szabadult. A magyar kommunista diktátor, Rákosi Mátyás életét korábban 11 részes cikksorozatban mutattuk be a 24.hu-n: Rákosi Mátyás már gyerekként elvárta, hogy körülötte forogjon a világ Ezért csúfolták Pingvinnek Rákosi Mátyást Sztálin paranoiája tette naggyá Rákosit Így lett élet-halál ura Rákosi Mátyás Ráégett a Rajk-ügy a hiú és nőies Rákosi Mátyásra Sztálin lenézte Rákosi Mátyást Rákosit a személyi kultusz sem mentette meg a rettegéstől Berija Rákosinak: Összetöröm a gerincét! Ügyes csellel buktatták meg Rákosi Mátyást Luxusba száműzték Rákosi Mátyást Így halt meg a politikai hulla Rákosi Mátyás