TheHungaryTime

Ezért szállták meg a nácik Magyarországot

2026-03-18 - 03:20

Kállay Miklós 1942-ben hivatalba lépett kormánya a németek és a nyugati szövetségesek között próbált egyensúlyozni. Egyfelől teljesítette a náci követeléseket a hadianyag szállítása és a csapatok frontra vezénylése tekintetében, másfelől viszont béketárgyalásokat próbált kezdeményezni a szövetségesekkel – írja a Rubicon.hu. A kurszki vereség, 1943 júliusa után a németek fokozatosan szorultak ki a Szovjetunióból, ezért úgy vélték, a fronthoz egyre közelebb szerveződő magyar ellenállás már fenyegeti a biztonságukat. Hitler 1944. március 18-án Klessheimbe hívta Horthyt, ahol közölte vele Magyarország megszállását. A németek március 19-én, hajnali 4 órai kezdettel bevonultak Magyarországra, és azonnal hajtóvadászatba kezdtek a németellenességükről híressé vált politikusok és értelmiségiek ellen. Szigorították a zsidóságra vonatkozó törvényeket, a Magyarországra érkező Adolf Eichmann vezetésével pedig megkezdték a zsidó kérdés végső megoldásának előkészületeit, miközben hazánk teljhatalmú biztosa Edmund Veesenmayer lett, aki Kállayék helyett egy Sztójay Döme volt berlini követ által vezetett kormányt állított az ország élére. Március 19. után fokozódott az ország kirablása, Németország hadikölcsön címén szinte korlátozás nélkül szállította el a számára szükséges élelmiszert és nyersanyagokat. A megszállás következtében Magyarország a háborúban ragadt, az elkövetkező egy évben szenvedve el legnagyobb veszteségeit. Izgalmas történelmi cikkeink a közelmúltból: Így védték cigány mesterek és katonák az erdélyi hazát A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot? Kvíz: mennyire ismered a második világháború történetét?

Share this post: