TheHungaryTime

„Ez most puskaporos hordó” – Csuti szerint kockázatos a politikai kiállás az influenszereknél

2026-02-25 - 07:34

Szabó András Csuti, marketing ügynökség tulajdonos az nlc-nek adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, mennyire hat a politika az influenszermarketing területére. Ami fél éve nagyon erősen megfigyelhető az új megkereséseknél, az a politikai semlegesség elvárása. Korábban erre külön rá kellett kérdezni, ma már az ügyfél mondja: ne legyen politikai véleménynyilvánítás. Nyilván közelednek a választások, egyre többen formálnak véleményt bel- és külpolitikáról, és ez a megrendelői oldalon érzékelhető óvatosságot hozott – fejtette ki Csuti, aki szerint a választások közeledtével a közösségi oldalakon érezhetően kevesebb a klasszikus vlogtartalom, az unboxing és a készülődős videók, és jóval több a politikai jellegű üzenet. Influenszerek politikai szerepvállalása A cégvezető elmondta, a kizárólagos szerződéssel dolgozó ügynökségeknél jellemzően ki van zárva, hogy egy influenszer politikai témában megszólaljon, a nem kizárólagos modellekben viszont kisebb a kockázat: ha valaki „beleáll” valamibe, nem veszélyezteti a teljes működést. De ha valakit mindenhová – a szállodaipartól az autóiparig – pozícionálni akarsz, és hirtelen politikai állásfoglalást tesz, az komoly kockázat. A politikai hovatartozás miatt sértő, obszcén kommentek érkezhetnek az ő vagy a megrendelő oldalára. Ez az algoritmust is befolyásolja, és brand safety szempontból mérhető, reális veszély. Arra a kérdésre, hogy hosszú távon befolyásolja-e egy influenszer márkaértékét, ha politikai állást foglal, Csuti így felelt: Biztos, hogy befolyásolja. Ismerek olyan véleményformálót, akit azért tettek ki kampányból, mert egy videóban a miniszterelnök úr mellett állt. Meg sem szólalt, de azonnal kivágták. Ez most puskaporos hordó. Mennyire tudatosan nyúlnak az ismert emberekhez a pártok? A Meta 2025 októberében jelentette be, hogy az EU-ban nem enged fizetett politikai hirdetéseket a Facebookon és az Instagramon, organikusan viszont lehet tartalmat közzétenni. Hogy emiatt tudatosabban nyúlnak-e ismert emberekhez, arról Csuti ezt mondta: Feltételezhetően igen. De hogy ilyenkor mi számít – korábbi díj, követőszám, elköteleződés –, azt kívülről nehéz megmondani. Fontos megjegyezni, influenszer nem csak az, akinek nagy a social mediája. Influálhat egy tévés médiaszereplő, egy színpadi előadó, egy énekes is. A hatás nem kizárólag online térben történik.

Share this post: