Erdélyi evőfesztivál a skanzenben: szorosan, de győznek a románok

2026-03-28 - 15:21

A zsír a lényeg. A hús csak azért van benne, hogy sütés közben valami megtartsa a zsírt – mondja Szőcs Előd, a Csíkcsomortáni Vágó nevű hentesmanufaktúra séfje, és szemforgatva hozzáteszi, hogy voltak valami kitelepülésen, ahol az úri közönség kipiszkálta a tányér szélére a zsírt, és kiették a húst. A történet a látható bizonytalanságomnak is szól: a kis kóstolótányér közepén egy adag sült káposzta, beborítva pirult fokhagymaszeletekkel, körben két és fél darab hús és rengeteg, az esős ég alatt is csillogó zsírkocka. 15 fotó A tökéletes étteremnév mellett azért vagyunk itt, mert a bennfentesek már jelezték, hogy hülye vagyok, ha eljöttem idáig, de nem eszem tordai pecsenyét. „Ide azért kéne egy sör” – rögzítem a fotósunknak, miközben átkalibrálom magamban a pecsenye-definíciómat, mire a séf gondolkodás nélkül közli, hogy pálinkát bármikor tud adni. Passzolom, Előd látható bosszúságára, cserébe a becsületet védendő nekilátok a pecsenyének, amiben a rezgő, füstös zsírdarabok nyilván: fantasztikusak. Csíkcsomortán Erdélyben, Hargita megyében van, a Vágó pedig a hétvégén a szentendrei skanzenben, a Taste of Transylvania gasztrofesztivál magyarországi reinkarnációjában, ahol péntek délután még nem egyértelmű, hogy itt hétvégére a tisztességes zsírrajongók vagy a vitorlásmellényben pezsgőző terepjáró-tulajdonosok és csirkemelles salátára vadászó, egyenszájú nőik lesznek többségben. Ha utóbbiak, ők éhen fognak halni, de ha tippelhetek, itt az enni és jó levegőn lézengeni szándékozók szaporodnak majd el, mert ez a fesztivál jó, igazán megérdemelné, hogy sikerüljön. Az anyafesztivált a szerzőnk által egyszerűen festőiként leírt gyimesi skanzenben tartják, ugyanezt várom a magyar változattól is, de a szentendrei skanzen erdélyi része egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy az egységsugarú lakótelepszülött elképzeli. Előbb egy szimbolikus határ, sorompóval és Román Népköztársaság felirattal, a túloldalán kivénhedt Ikarussal és lógó visszapillantójú Daciával, aztán a beléptetés után egy modern terem, aminek a falára 180 fokban Ugron Zsolna író tizenperces Erdély-filmjét vetítik. A fesztivált bejáró sajtóhaddal persze akkor lépünk be, amikor egy animáción szétdarabolják Nagy-Magyarországot. A velünk tartó román forgatócsoportok arcát nézem, hogy vajon lefordította-e nekik valaki a pár perccel korábbi nyitóbeszédekből azt a részt, hogy itt Erdély sokszínűségét, nem csupán a magyar szeletét szeretnék visszaadni. Varga Jennifer / 24.hu Zsindely nincs, kombucha van Kilépve nem zsindelyes tetejű házikók közé, hanem egy századelős városi főtérre érkezünk, a kávézó, aminek táblái meleg buffet-t hirdetnek, a fesztiváltól függetlenül is az, most a fesztivál cukrászdái telepednek ide. Továbbhaladva egy nagy rét fogadna minket elszórt gazdasági épületekkel, de most beterítik a szokásos evőfesztivál-díszletek: faházak, konténervécék, sátortetővel fedett sörpadok, egy nagyobb rendezvénysátor, főzőhelyszín, tisztes méretű színpad, amit szombaton a Bagossy Brothers, vasárnap az Alma együttes vesz be. Szóval nincsenek kosarat lóbáló hostessek népviseletben, vannak viszont – inkább kulturális fogódzópontnak, mint a koncepció nélkülözhetetlen részének – magyar slágerkiállítók: Platán (Tata), Ikon (Debrecen), Anyukám Mondta (Encs). De mi nem értük jöttünk, hanem az ismeretlenért, és közülük a bevezetőben említett Vágó tordai pecsenyéje a második legjobb dolog. Az első és a harmadik hely viszont aszerint alakul, ahogy röviden Erdély története is: nagyon próbálkoztak a magyarok, de végül nyertek a románok. Messze a legjobb étel a bukaresti N.O.U.A. aerodinamikus töltött káposztája, amit rövid tűnődés után az ígéretesen hülye neve miatt választottam. Az elhúzódó várakozás közben kezdtem ezt megbánni: közben egymás után adták ki az utánam kikért miccseket, amelyek itt burgonyakéregbe foglalt húsgolyók voltak házi mustárral (és akik azt kóstolták, utóbb arra mondták, hogy a legjobb étel a fesztiválon). Aztán megjött a valóban aerodinamikus, kormosra égetett káposztalevél, amibe vajpuha marhapofahúst töltöttek, leöntötték egy olyan savanyúkáposzta-mártással, amit jutalom volt kiszürcsölni a tányérból, és megszórták annyi és olyan zöldfűszerrel, hogy pusztán azokra országmarketinget lehetne alapozni. 17 fotó Harmadik helyre a nagyszebeni Pasajt hoznám, ahol a felállás igazán ideillő módon: román séf és magyar pultos, és a pirított zellerpürével, csipkebogyómártással tálalt marhanyelvük bomba. Nagyon jól is néz ki, és persze savanyított hagyma is került hozzá, ami a fesztivál totemnövénye lehetne. Kóstoltuk még, és merem ajánlani: Pásztori István zsíroskenyerét, a paraszt eleganciát: kovászos kenyér, lestyános kacsazsír, kacsatepertő, piros- és finoman csípős, füstös espelette paprika, meg persze savanyított hagyma. A székelyudvarhelyi Páva bárányflekkenjét – ők a fesztivál ihletői, tulajdonosa, Trucza Adorján a fesztiválmotor. A flekken meg „csak” egy flekken, de a hatéves lányom azt kérdezte két falat után, hogy ő miért nem tudott eddig arról, hogy van ilyen hús, és nálunk is lesz-e ezentúl otthon báránycomb. Lesz, de nem ilyen jó. Az Ikon hortobágyi tavaszi tekercsét (ami pont az, amit a neve mond, és a töltelék elviszi a geget a hátán) és a szintén debreceni Jardin Cukrászdától a cseppet sem geil áfonyás-túrós danish alapján bármit. A Grillmánia bárányfejét, ami a fenyegető név dacára igazából egy rilette, kaláccsal és kimcsivel, és nem tudok olyan italnévre gondolni, ami mellé nem ideális korcsolya. A termelőket a nagysátorban, akik közül mi Sárig Attila érlelt sajtjára csúsztunk rá, de közben fél szemmel a szomszéd pult szalonnáin csüngtünk, csak hülyeségnek tűnt volna tíz fogás megkóstolása előtt nekiállni beszalonnázni. (Ugyanitt a Ferment kombuchát és vizikefirt árul, frappáns válaszul annak a szerzőnek, aki zsindelyes házakat várt az Erdély-skanzenben.) Ahogy a gasztrofesztiváloknál lenni szokott, kockás papíron az itteni élményt is nehéz levezetni, a rákospalotai Pléhcsárdában gyorsabban és több olajjal lakik jól, akinek az a célfüggvénye. Itt fejenként két-három, egyenként 4-5 ezer forintos fogásra lesz szükség ehhez, és ezt megelőzi egy szombatra 15 ezres, vasárnapra 11 ezres belépő. Viszont hétéves kor alatt ingyenes, vasárnap minden gyereknek az, és a bejáratig vezető kisvonat úgy békebeli, hogy attól egy kicsit mindenkiben megébred a Horthy-nosztalgia. Varga Jennifer / 24.hu Ha jövőre is lesz, de aznap kimarad az eső, én a kölyök mellett még egy leteríthető pokrócot hozok.