Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat

2026-03-18 - 18:10

Ha egy rendező arra vállalkozik, hogy elkészíti egy népszerű regény filmadaptációját, azzal szélesre tárja az ajtót a szigorú kritikusok egy külön rétege, az olvasók előtt. Hisz egy jól megírt történetben minden apró részletnek szerepe és helye van, árnyalják a cselekményt, ezt pedig közel lehetetlen teljes mértékben átadni a mozivásznon. Viszont, ha Colleen Hoover könyveinek megfilmesítéséről van szó, egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy a sztori veleje valahol a forgatáson veszett el, vagy pedig már a könyvek lapjairól is hiányzott. Az amerikai írónő egyik 2022-es kötete alapján készült legújabb film, az Emlékek róla márciusban került a mozikba Vanessa Caswill rendezésében, és bár egyelőre nem tűnik úgy, hogy bármilyen okból akkora balhé kerekedne belőle, mint a 2024-es Velünk véget ér adaptációja körül, más tekintetben igen sok hasonlóságot fedeztünk fel a két produkció közt. Universal Pictures A Hoover-adaptációk átka Hoover regényei sorra felbukkannak az illusztris könyves toplistákon, a sikert jól mutatja, hogy 2022-ben több Hoover-könyvet adtak el, mint Bibliát. Viszont az utóbbi két évben az is megismerkedhetett az író nevével, aki egyébként soha nem olvasott tőle semmit, és talán annyira nem is érdeklődik a romantikus dráma műfaja iránt. Ennek viszont megvan a maga oka: a Velünk véget ér című regényének megfilmesítése körüli elhúzódó konfliktus a rendező-főszereplő Justin Baldoni és a női protagonistát alakító Blake Lively közt. A kettejük közt elharapódzó jogi háború jó eséllyel olyanokat is a film megnézésére késztetett, akik egyébként soha nem áldoztak volna rá egy percet sem az életükből. Sajnálatos, hogy a produkció emiatt ragadt meg a fejekben, mivel egyébként hiánypótló módon – ám kérdéses kivitelezéssel – az erőszak alattomos bekúszását mutatja be egy látszólag idilli párkapcsolatba, és választ ad a kérdésre, miért nem hagyják ott emberek „csak úgy” a bántalmazóikat. Bár a kialakult dráma sűrűjében már egy ideje igen nehéz szétválasztani a filmet a színészek csörtéjétől, és elfogulatlan véleményt alkotni arról, mennyire sikerült átadni az üzenetet, a most bemutatott Emlékek róla emlékeztet minket rá, mi is volt a probléma a Velünk véget ér megfilmesítésével. Ugyanis Caswill adaptációjában majdnem teljesen ugyanazokat a kivetnivalókat fedezhetjük fel, mint a Baldoni-féle filmben, ami első blikkre szinte érthetetlen, hiszen a két produkcióért két különböző rendező felel. Átgondolva két lehetséges magyarázat áll előttünk jelenleg, ami megválaszolhatja ennek a miértjét: az Emlékek róla rendezője teljes mértékben a Velünk véget érből inspirálódott, vagy pedig Hoover követi el újra és újra ugyanazokat a hibákat a történetalkotásában. Ami vitathatatlan, hogy mindkét történet alapja érzelmileg rendkívül komplex és párbeszédet igénylő téma – a Velünk véget érről korábban ebben a kritikánkban értekeztünk részletesen. A különbség, hogy az Emlékek róla nem a párkapcsolaton belüli erőszak alattomosságáról, hanem a gyászról, a bűntudatról, és a megbocsátásról szól. Universal Pictures A főszereplőnk, Kenna (Maika Monroe) frissen szabadult a börtönből. A történet ugyan lassan áll össze egésszé a szemünk előtt, de mint kiderül, egy általa okozott autóbaleset miatt ítélték el, amit ő ugyan túlélt, viszont élete szerelme, Scotty (Rudy Pankow) nem. A nő akkor még mit sem sejtett róla, hogy már terhes volt kettejük közös gyerekével, akit a börtönben szült meg, a kislány pedig Scotty szüleihez, Grace-hez (Lauren Graham) és Patrickhez (Bradley Whitford) került. A gyászoló szülők a fiuk legjobb barátjával, Ledgerrel (Tyriq Withers) nevelik a kislányt, aki apja helyett apjaként szolgál. Kenna szeretne végre találkozni a kislányával, Grace és Patrick viszont látni sem akarják a történtek miatt. Ami már az elejétől szemet szúr, az az, hogy a filmben mindenki tökéletesen vonzó és ápolt, még a legrosszabb momentumokban is. Még a börtönből szabaduló Kenna is, akiről egy stílusosan kócos kontyon és egy bánatos szempáron kívül semmi más nem árulja el, hogy épp most ült éveket. Mellesleg aki arra vár, hogy bármi kiderül a főszereplő börtönben töltött éveiről, az csalódni fog, mivel a néző ebből a szálból mindössze annyit kap, hogy ez így történt és kész. Egyáltalán nem érezhető, hogy a börtön komoly nyomot hagyott volna Kennán, ami megnehezítené a visszailleszkedését a társadalomba. Merthogy a valóságban ez egy nagyon általános és gyakori következmény, amivel a frissen szabadultak túlnyomó részének meg kell birkóznia. Egy kis elegánsan viselt depressziót leszámítva egész jól van a körülményekhez képest, és igazából gyakorlatilag olyan, mintha elszeparáltan pihent volna pár évet, ami azon kívül, hogy szomorú, és eszi a bűntudat, semmilyen komplex hatást nem gyakorolt rá. Csakúgy, mint a Velünk véget ér, az Emlékek róla sem mutatja meg a traumák nyers, rút, nehezen emészthető arcát. De amennyiben ez a vonal leköveti a regényeket, meglehet, hogy a Hoover-fanok nem is feltétlen vágynak rá. Esztétikus képek, sekélyes érzelmek Ennél az adaptációnál is bekúszik a képbe a Hoover által oly gyakran használt véletlen egymásba botlás, majd első látásra szerelem klisé, ami tulajdonképp a Velünk véget ér egész cselekményének elindítója is volt: ugyanis Kenna egész véletlen Ledgerrel elegyedik szóba az egyik kocsmában. A kettejük közt formálódó kapcsolat bár elméletben bonyolult alapokon nyugszik, mély érzelmeket egyáltalán nem látunk tőlük, holott minden tényező maradéktalanul legitimálna például egy érzelmileg feszült, akár viharos légkört a viszonyukban. Universal Pictures Ez viszont nemcsak rájuk, hanem minden karakterre jellemző a történetben. A szereplők közt akkor sem alakul ki igazi feszültség, amikor minden körülmény okot adna rá, így egyszerűen nem tudunk igazán izgulni a sorsukon. Mindezt repetitív, már-már egy étterem végtelenített lejátszási listájára hajazó filmzene társaságában nézhetjük, ami még azokat az érzelmi tölteteket is egy síkra szorítja, amikben meglenne a potenciál, hogy kiemelkedjenek a film monotonitásából. Pedig egy olyan dráma, amiben a gyász, a bűntudat, és a szerelem furcsa egyvelege keveredik, igenis érzékenyítse el a nézőt, hadd sírjon egy jót. Ezt alapul véve viszont azt a lehetőséget is számításba kell venni, hogy Hoover regényei és azok adaptációi pont azért lettek ennyire népszerűek, mert a célközönség ilyen mértékben szeretné átérezni ezeket a témákat. Hisz ezek a művek egy széles réteg számára tálalnak nyomasztó magánéleti kríziseket aránylag könnyen emészthető módon. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a cselekmény tragikumai elinflálódnak a mozivásznon, ahogy ezt korábban már a Velünk véget ér megvalósításával és promóciójával kapcsolatban többen is megfogalmazták. Ugyanis míg általában dicséret egy filmnél, ha vizuálisan abszolút szemet gyönyörködtető, a Hoover-adaptációkat körüllengi valami oda nem illő, habos-babos aura. A témákat elnézve pedig nem biztos, hogy ez szerencsés tulajdonsága ezeknek a filmeknek, hisz a valóság egy nyers, ámde lényeges oldalát fedi el. Ettől függetlenül nem állíthatjuk, hogy a Hoover-adaptációk méltatlanul kezelnék a nehéz témákat, egyszerűen csak nem mennek olyan mélyre, mint kellene. Kétségtelen, hogy az eddigi filmek esztétikailag nagyon rendben vannak, de úgy tűnik, ez azért van így, mert erre az aspektusra került az a fókusz, aminek lehet, hogy inkább máshova kellett volna. Emiatt az Emlékek rólára sem tudunk igazán haragudni, viszont azt biztosra mondhatjuk, hogy ebből sem lesz klasszikus. Emlékek róla (Reminders of Him), 2026, 114 perc. 24.hu 5/10