Eltűntek a kormányzati plakátok a Mészáros-féle hirdetőoszlopokról Keszthelyen
2026-02-11 - 13:47
Felmondták a Mészáros Lőrinchez köthető MAHIR hirdetési cég plakátszerződését Keszthelyen – közölte a Balaton-parti város polgármestere a közösségi médiában kedden este. A kormánytól független városvezető, Tóth Gergely azt írta: Felmondtuk a Mészáros-féle Mahirral a plakátszerződést. Mától senki sem terjesztheti a hazug, uszító, Európa-ellenes üzeneteit ezeken a plakáthelyeken Egy külön bejegyzésben szintén kedden esete közölte azt ír, hogy „ma járt le a határidő”, és felszólították a céget, hogy „távolítsák el a kéretlen, gyűlölködő tartalmakat Keszthelyről”. A polgármester úgy fogalmazott: „Elég volt a vizuális szennyezésből, elég a hazugságokból és az ócska propagandából”! A MAHIR-csoporthoz tartozó hirdetési cégeket a rendszerváltás után privatizálták, és magyar befektetők vették át. Később a tulajdonosok közt szerepelt a Fidesz korábbi pártpénztárnoka, Simicska Lajos és üzleti köre. A Simicska-Orbán-szakítás után a 2010-es évek végén egyes MAHIR érdekeltségbe tartozó vállalkozások Mészáros Lőrinc üzleti hálózatába kerültek. 2024-ben a főváros nyolcadik kerületében hoztak hasonló intézkedést, amikor 25 józsefvárosi MAHIR-hirdetőoszlop eltávolításáról döntöttek. Pikó András polgármester akkor a keszthelyi városvezetéshez hasonlóan nyilatkozott, mondván: Mindannyiunknak jót fog tenni, ha kevesebb gyűlöletkeltő plakát van az utcán. A Mészáros-féle plakáthelyek a tizenkettedik kerületben is témát szolgáltattak. Kovács Gergely polgármester (MKKP) tavaly nyáron közölte, hogy évről évre milliókkal támogatta a korábban a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett önkormányzat a kormányzati gyűlöletkeltő plakátkampányokat. A jelenlegi polgármester szerint ezek a plakátok megnevezésükkel ellentétben Magyaroroszágon a 95 százalékban az adófontokból fizetett és „a Rogáni gyárban kiötölt Sorosozást meg a szokásos kormányzati uszításokat jelentik”.