Egybehangzó sajtóértesülések szerint az MSZP nem indul a választáson
2026-01-27 - 08:59
Kihagyja az április 12-i országgyűlési választásokat a Magyar Szocialista Párt (MSZP), értesült a HVG. Harminchat év után először fordulhat elő, hogy a szocialisták pártlogója nem lesz ott a szavazólapokon. A Magyar Nemzet, amely szintén úgy értesült, hogy az MSZP nem indul, azt írja, Komjáthi Imre pártelnök arról tájékoztatta a tagokat, hogy nincs elég önkéntes, aki részt tudna venni az aláírásgyűjtésben és a kampányban. A párt támogatottsága is mélyponton van, így feltehetően az országos lista állítása is esélytelen lenne. A lap úgy tudja, az MSZP jelöltjei nem a Tisza javára lépnek majd vissza, ráadásul vannak, akik a párt döntése ellenére megméretik magukat egyéniben, így Kunhalmi Ágnes Dél-Pesten, valamint Hiller István Pesterzsébeten és Soroksáron. Az MSZP-től megkérdeztük, valóban elállnak-e az indulástól, és amennyiben igen, melyik párt támogatására buzdítják a szavazóikat, ha válaszolnak, hírt adunk róla.