Egy éve ilyenkor: vérnyomáscsökkentővel akart segíteni kollégáján, ájultan esett össze a 35 éves nő
2026-02-22 - 05:04
Egy éve ilyenkor sokakat érdekelt egy különleges Valentin-nap: Kapcsolódó Fotó készült a Mészáros-Várkonyi házaspárról, ahogy kiszállnak a 22 milliárdos magángépből Az ország leggazdagabb embere és felesége csütörtökön érkezett haza a Maldív-szigetekről. És ha már Várkonyi Andrea szóba került: egy éve egy ritka pillanatot csíptek el a fotósok. Kapcsolódó Bochkor Gábor együtt vörös szőnyegezett Várkonyi Andreával közös lányukkal, Nórival Apa és lánya először tűntek fel együtt nyilvános eseményen. És egy ritka állatot is sikerült lencsevégre kapni – na, nem az említett eseményen. Kapcsolódó Megdöbbent a természetvédelmi őr, amikor meglátta ezt az állatot a Vértesben Egy igazi faunisztikai ritkaságra akadtak. Egy teljesen másik eseményen pedig a 75 éves divattervezőt, extrém szettben. Kapcsolódó A 75 éves Vera Wang deréktól felfelé szinte ruhát sem viselt a BAFTA-gálán Nehéz elhinni, mennyi idős valójában. Egy éve számoltunk be arról is, hogy a honvédelmi miniszter megvásárolta a balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát, majd a Nagy és Nagy Borászatot és a hozzá tartozó üzemet. Kapcsolódó Balaton-felvidéki birtokot rakott össze Szalay-Bobrovniczky Kristóf: kúriát és borászatot vett a miniszter A honvédelmi miniszter először megvásárolta a balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát, majd pár hónappal később megvette a Nagy és Nagy Borászatot és a hozzá tartozó üzemet. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya egy mondatban válaszolt kérdéseinkre. A felesége eközben az aluljárós gyros védelmére kelt, belekeverve a hajléktalan embereket is. Kapcsolódó Szentkirályi Alexandra: Ha bezárnak a gyrososok, szerhasználók és hajléktalanok lepik el az aluljárókat A fővárosi Fidesz vezetője szerint az aluljárós pizza és kürtöskalács olyan egy budapestinek, mint egy randi a Margitszigeten. De hogy a címben említett esetről is beszéljünk: csak segíteni akart a kollégája annak a 35 év körüli nőnek, aki munkahelyén lett rosszul egy budapesti irodaházban. De így még rosszabbul lett. Kapcsolódó Vérnyomáscsökkentővel akart segíteni kollégáján, ájultan esett össze a 35 éves nő A nő fejfájásra és enyhe szédülésre panaszkodott, de a gyógyszer csak rontott az állapotán.