TheHungaryTime

Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó

2026-03-21 - 19:50

Nagy port kavart a francia Le Monde pénteki cikke, amely Strava alkalmazás segítségével felkutatott egy tengerésztisztet, aki állításuk szerint március 13-án, reggeli kocogása közben használta az eredetileg a futók és kerékpárosok teljesítményét rögzítő applikációt, így – és egy aznapi műholdkép segítségével – be tudták határolni merre jár a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó. Az újság úgy véli, a tiszt vagy az anyahajón, vagy annak egyik kísérőhajóján kocoghatott. A Le Monde szerint veszélyes a repülőgép-hordozó csapásmérő csoport helyzetének szinte valós idejű közzététele egy nyilvános digitális platformon, miközben dúl az iráni háború. Ráadásul mindezt egy nappal azután, hogy március 12-én egy dróntámadás célpontja volt egy kurd katonai bázis Erbil régióban, aminek egyik áldozata Arnaud Frion francia katona volt, hat másik pedig megsebesült. A cikket követően Franciaország közölte, hogy „megfelelő intézkedéseket” tesz – írta az Associated Press, mely idézte Guillaume Vernet ezredest, a francia katonaság szóvivőjét, aki azt nyilatkozta, hogy a Le Monde által jelentett Strava-használat „nem felel meg a jelenlegi irányelveknek. A parancsnokság megteszi a megfelelő intézkedéseket”. A tengerész vélhetően nem szándékosan osztotta meg a helyzetüket, de tisztában kellett volna lennie a csatlakoztatott eszközökkel kapcsolatos biztonsági kockázatokkal, a geolokációval. Vernet arról is beszélt, hogy „a francia haditengerészeten belül különböző szintű korlátozásokat alkalmaznak a csatlakoztatott eszközök használatára vonatkozóan. Ezeket a korlátozási szinteket a parancsnokság határozza meg a fenyegetés szintjétől függően.” Az ügyből azért nem lesz talán nagyobb botrány, mert épp a kocogás napján, a 42 000 tonnás nukleáris meghajtású hajó fedélzetéről, videóhíváson keresztül számolt be arról újságíróknak a csoport parancsnoka, Thibault Haudos de Possesse francia ellentengernagy, hogy merre járnak. A parancsnok elmondta, hogy több hadihajó, köztük francia és szövetséges fregattok kísérik a repülőgép-hordozót, amelyen 20 Rafale típusú vadászgép, két Hawkeye felderítő repülőgép és három helikopter található. Azt szintén lehetett tudni Emmanuel Macron francia elnök március 3-i parancsa után, hogy az iráni háború miatt Franciaország egyetlen repülőgép-hordozója a Balti-tengertől – ahol egy NATO-hadgyakorlaton részeként állomásozott, és maradt volna eredetileg májusig – a Közel-Kelet felé halad. De a Le Monde azonban ennél részletesebben is be tudott arról számolni, hogy Ciprustól északnyugatra, a török partoktól mintegy 100 kilométerre volt a Charles de Gaulle a futás napján. A tengerész egyébként nem is volt lassú, a hajón vélhetően körbe-körbe 7,32 kilométert futott közel 36 perc alatt, ami kevesebb, mint ötperces kilométereket jelent. France Libre Macron éppen a héten jelentette be a nevét a Franciaország következő nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójának, amely jóval nagyobb lesz a Charles de Gaulle-nál. A France Libre (Szabad Franciaország) 10 milliárd euróért (4 ezermilliárd forintért) várhatóan 2038-ra áll szolgálatba, 30 Rafale vadászgép és 2000 tengerész befogadására lesz alkalmas. Az új hajó vízkiszorítása körülbelül 80 ezer tonna, hossza pedig 310 méter lesz, szemben a Charles de Gaulle 42 000 tonnájával és 261 méterével.

Share this post: