Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
2026-03-17 - 08:44
A rendőrség március 13-án kábítószer-birtoklás miatt rendelt el nyomozást a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is ott volt – írja a Magyar Nemzet. A lap által megismert hatósági határozat szerint „a droggal kapcsolatos bűncselekmény azért merül fel, mert a másfél évvel ezelőtti, Budapesten tartott összejövetelen fehér por is volt abban a hálószobában, ahol a Tisza Párt elnöke aludt”. A feljelentés előzménye, hogy februárban bukkant fel egy oldal, amelyen a kezdetek óta egy széttúrt ágy látható. A fölötte elhelyezett felirat kezdetben annyi volt, hogy „Coming soon” (azaz „Hamarosan”), amit valakik nem sokkal később a 2024.08.03-i dátumra cseréltek. Jelenleg már az is olvasható az oldalon: MAGYAR PÉTER: “Az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam...” BIZTOS? A Tisza elnöke szerint nem fogyasztott kábítószert Magyar Péter korábban egy videóüzenetet tett közzé, amelyben elmondta, hogy állítása szerint mi történt a weboldalon látható lakásban 2024 augusztusában. Elmondta, hogy volt barátnőjével, Vogel Evelinnel egy házibuliban kötöttek ki, ahol ő maga nem ismert senkit. Itt beszélt arról is, hogy az asztalon volt kábítószernek látszó anyag, de ő abból, elmondása szerint, nem fogyasztott. Ezt követően ő és Vogel Evelin a weboldalon látható szobában konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettek, Magyar arra utalt, hogy erről lehet felvétele politikai ellenfeleinek.