Dobrev Klára évértékel: Elszabadult bennem az oroszlán
2026-01-31 - 10:06
2025 kegyetlen év volt. Ezt ma délelőtti évértékelőjén jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció vezetője – mögötte magyar és EU-s zászlók, előtte „Küldj erős baloldalt a Parlamentbe!” felirat. Mélységes csalódásról beszélt annak kapcsán, hogy korábbi harcostársaik „egy hirtelen fellángolásért eldobták mindazt, amiért közösen hoztunk áldozatokat”. 2025-öt egyúttal életük egyik legfelemelőbb évének tartja. Ugyanis, véli, pártját minden egyes nap el akarták tüntetni a színről, mégis talpon maradt: Nem fogtok tudni minket eltüntetni... Nem fog sikerülni megsemmisíteni a magyar baloldalt. Azt mondta, gigászi erők dolgoznak ellenük, emiatt került a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás fókuszába Varjú László, az óbudai Kiss László, majd most Mezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester is. Kijelentette, megviselték a Szőlő utcai történések, de a felháborodás „elszabadította bennem az oroszlánt”, és immár „a DK a biztosíték arra, hogy a bűnösök rács mögé kerüljenek”. Úgy véli: a DK az egyetlen párt, melynek kidolgozott programja van arra, mit kell tenni az országgal az Orbán-rendszer bukása után a DK a garancia a tisztességes, a gazdagokat, a multikat megadóztató adórendszerre egyedül a DK áll a „kisemberek” pártján a DK az egyetlen garancia az EU mellett elkötelezett Magyarországra egyedül a DK volt kint a Pride-on, egyedül a DK áll ki Karácsony Gergely mellett, és egyedül a DK a biztosíték arra, hogy a hatalom nem próbálja ismét betiltani a menetet egyedül a DK áll ki abortuszügyben a nők önrendelkezéséért egyedül a DK szegül szembe az urizálással, azzal, hogy egyre több a gazdag az országban. Az évértékelő leghangsúlyosabb, perceken át taglalt üzenete: ártalmas Magyarországnak és a demokráciának, ha határon túli magyarok is szavazhatnak az országgyűlési választáson.