TheHungaryTime

Borbély Alexandra: Elviselhetetlen, amit csinál a Fidesz, és nem szeretnék itt élni, ha ők maradnak

2026-02-21 - 09:13

Borbély Alexandra Veiszer Alinda műsorának vendége volt, a Telex által szemlézett beszélgetésben a színésznő egyebek mellett arról beszélt, mikor érezte úgy, hogy változás történt a magyar politikai életben. Megnéztem egy interjút 2024 februárjában, mert a Katona társulati csoportjába beírt valaki, hogy Varga Judit exe van a Partizánon. Elkezdtem nézni, és valami olyat éreztem, amit addig nem. Hogy itt van a pillanat. Mondtam az Ervinnek, hogy hol van, azonnal jöjjön haza, újraindítottuk és néztük, és mondtam, hogy valami lesz, valami lesz – mondta el Borbély, akinek férje, Nagy Ervin képviselőjelölt is lett a Tisza Pártnál. Borbély az interjú során arról is beszélt, sokáig azt gondolta, az a biztonságos, ha „nem mondunk semmit”, de többször került olyan helyzetbe, amikor előtört belőle a lázadó. Amikor férje elkezdett társadalmi kérdésekben megnyilvánulni, az konfliktust okozott a kapcsolatukban. Azt mondta Nagynak, hogy „ne beszéljen, mert nincs értelme, hiszen nincs olyan ember, aki Orbán Viktorral szembe tud menni”. Majd jött az ominózus Magyar Péter-interjú, amely után nem sokkal Magyar megkereste a férjét. Embertelennek tartja a Fideszt Veiszer Alinda megkérdezte a színésznőt, hogy ha az ember ennyire involválódik, nem veszíti-e el a kritikai képességét. „Ne aggódj, nem. Nem. De ennek most nincs itt az ideje” – válaszolta Borbély. Elmondta: a férjével sem értenek egyet mindig, sőt, de fontosnak tartja, hogy legyen egy baráti társaság, ahol ezeket a kérdéseket átbeszélik, „de ha valaki nem tud hátralépni kettőt, és nem érzékeli, hogy ennek most nincs itt az ideje, azt hiszem, hogy erre tudok a legdühösebb lenni most”. Szerinte a jelenlegi helyzetben lehetetlen már nem csinálni semmit. Elviselhetetlen, amit csinál a Fidesz, elviselhetetlen, embertelen, és nem szeretnék itt élni, ha ők maradnak – jelentette ki. Borbély Alexandra a héten a Reggeliben is vendégeskedett és hasonló témában nyilatkozott: Kapcsolódó „Egész nap sírtam” – Borbély Alexandra elmondta, hogyan élte meg, amikor a nyílt utcán fenyegették Az eset óta mindig hord magánál paprikasprayt.

Share this post: